Bezárja egyik campusát a Kodolányi Egyetem, mert mindössze nyolc nappalis diák járt oda Felsőoktatás
Tornyos Kata

Bezárja egyik campusát a Kodolányi Egyetem, mert mindössze nyolc nappalis diák járt oda

Az intézmény székhelyén lévő campus zár be.

Mindössze nyolc nappali tagozatos és 80 távoktatásos hallgató járt a Kodolányi János Egyetem orosházi campusára, így nem éri meg továbbra is fenntartani – írja a Békés Vármegyei Hírportál.

Annak ellenére döntöttek a bezárásról, hogy az egyetem korábbi fenntartója pont azért helyezte át 2017-ben az intézmény székhelyét Székesfehérvárról Orosházára, hogy a várost és térségét fenntartható fejlődési pályára állítsák. Az egyetem a lap megkeresésére az alábbiakat írta az okokról:

„Az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy az egyetem által kínált szűk képzési portfólió és a helyi igények, lehetőségek ma már nem találkoznak, miközben az egyetem üzemeltetési költségei többszörösére nőttek az elmúlt nyolc évben.”

Ez a valóságban azt jelenti, hogy Orosházán az állami ösztöndíjas helyekkel együtt is, három évfolyamon és öt alapszakon mindösszesen 8 nappali tagozatos és 80 fő távoktatásos hallgatóval zajlott az idei félév és, az intézmény szavaival élve, a jelentkezési adatok továbbra is katasztrofálisak.

A Kodolányinak azonban vannak székesfehérvári és budapesti képzései is, ahol lényegesen jobb a helyzet. Összességében azt írják, hogy 2024-től 500 állami ösztöndíjas hely is a jelentkezők rendelkezésére áll országos szinten és az idei általános felvételi eljárásban már több mint 6 ezer jelentkezésük van a két képzési helyszínre.

Az érintetteket már értesítették a változásokról, a munkatársak közül van, akinek megszűnik a munkaszerződése, de olyan is akad, akinek másik helyszínen ajánlottak munkát. Emellett tartottak egy hallgatói tájékoztató fórumot, amelyen minden érintett diákkal megállapodtak az átsorolásukról.

A campus területe önkormányzati ingatlan, ami határozatlan időre, oktatási céllal volt az egyetem kezelésében. Ennek visszaadása a tulajdonos felé folyamatban van, illetve Orosháza vezetésével tárgyalásokat kezdeményeztek közös oktatási, vagy más célú hasznosítás tekintetében.

Korábban Gattyán György tulajdonában volt az egyetem, majd a székesfehérvári kis- és középvállalkozások konzorciuma lett az intézmény fenntartója.

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását Közoktatás Székács Linda

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását

Ha még egyszer rosszat mernek mondani, akkor bajba kerülhetnek - ezt mondta az iskolaigazgató azoknak az általános iskolás diáklányoknak, akik négy évvel ezelőtt segítségért fordultak hozzá egy őket fogdosó, iskolai foglalkozáson jelenlévő férfi miatt. Az ügyben szeméremsértés miatt indult eljárás, és bár a bíróság szerint az iskola hárított, a tankerület ma már máshogy vélekedik.