Több ezer brit egyetemistát kaptak rajta AI-használaton, a csalás kiszűrése azonban egyre nehezebb Felsőoktatás
Gál Luca

Több ezer brit egyetemistát kaptak rajta AI-használaton, a csalás kiszűrése azonban egyre nehezebb

Eddig közel 7000 hallgatót kaptak rajta AI-alapú csaláson – a szakértők szerint ez még csak a jéghegy csúcsa. Ráadásul sokan már arra is használják a mesterséges intelligenciát, hogy „emberibbé” tegyék a szöveget, így könnyen kijátsszák az egyetemek AI-érzékelő rendszerét.

Az elmúlt években több ezer brit egyetemi hallgatót kaptak rajta azon, hogy visszaéltek a ChatGPT-vel és más mesterséges intelligencia eszközökkel, miközben a hagyományos plágium esetei látványosan csökkenni kezdtek – derül ki a Guardian vizsgálatából.

Visszaköveteli a tandíját egy hallgató, miután rajtakapta professzorát, hogy a ChatGPT-vel értékelte a beadandót

A tanulmányi tisztességgel kapcsolatos szabálysértések felmérése szerint 2023–2024-ben közel 7000 bizonyított esetet regisztráltak, ahol hallgatók AI-eszközöket használtak csalásra. Ez 1000 hallgatóra vetítve 5,1 esetet jelent – szemben a 2022–2023-as tanév 1,6 esetével. A májusig rendelkezésre álló adatok alapján ez a szám idén még tovább nőhet, elérve a 7,5-öt 1000 hallgatóra vetítve.

Valójában azonban még ennél is több AI-alapú csalás történhet, mint amit az egyetemek észlelnek. Egy februári felmérés szerint a brit hallgatók 88%-a használ AI-t a beadandókhoz. A Readingi Egyetem kutatói tavaly saját értékelőrendszerüket tesztelték, és az AI által generált munkák 94%-át észrevétlenül tudták beadni.

Az AI-t használni kívánó csalók számára pedig bőséges online forrás áll rendelkezésre: a Guardian több tucat TikTok-videót talált, amelyek AI-parafrázis- és esszéíró eszközöket reklámoznak. Ezek a programok képesek „emberibbé” tenni a ChatGPT szövegeit, így kijátszva az egyetemi AI-detektorokat.

Dr. Thomas Lancaster, a londoni Imperial College akadémiai integritáskutatója szerint:

„Ha valaki jól használja az AI-t, és szerkeszti az eredményt, nagyon nehéz bizonyítani a visszaélést. Én abban bízom, hogy a hallgatók ennek ellenére még mindig tanulnak a folyamat során.”

A kutató azt is elmondta, hogy olyan készségekre kellene fókuszálni, amelyeket az AI nem tud kiváltani: kommunikáció, emberi kapcsolatok, önbizalom, technológiai alkalmazkodás, ugyanis szerinte ezek kellenek a munkaerőpiacon való boldoguláshoz.

 

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből Közoktatás Gál Luca

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből

A 2025-ös országos kompetenciamérésen összességében javultak a diákok történelemből elért eredményei, ám az ötödikeseknél komoly visszaesés látszik: 2024-hez képest átlagosan 47 képességponttal gyengébb eredményt értek el. Minden más évfolyamon viszont legalább 32 ponttal jobb teljesítményt mértek, mint egy évvel korábban. Egy nagydobosi iskola, túlszárnyalva az országos átlagot, messze a legjobbak között teljesített a 6. évfolyamos felmérésen.