A megfizethetetlen albérletek mellett az egyetemisták megmentője lehet a nyári kollégium Felsőoktatás
Gál Luca

A megfizethetetlen albérletek mellett az egyetemisták megmentője lehet a nyári kollégium

A nyári időszakban, amikor sok egyetemista a szakmai gyakorlat vagy más elfoglaltságok miatt nem tud hazaköltözni, az egyik legégetőbb kérdés a megfizethető lakhatás megtalálása. Budapesten az albérletárak már jó ideje az egekben járnak és sok diák számára egyre inkább elérhetetlenné válik egy megfelelő otthon bérlése. Ezért megnéztük, hogy mennyibe kerülnek idén a nyári kollégiumok.

A 2025-ös tavaszi adatok szerint az albérletkeresők már átlagosan 219 ezer forintot adnának egy lakásért, miközben a tényleges bérleti díjak tartósan meghaladják a 250 ezer forintot havonta. Emellett a rezsi, kaució és egyéb költségek is tovább növelik a terheket, miközben a hallgatók túlnyomó többsége ezt egyáltalán nem tudja megengedni magának.

Emellett az egyetemisták túlnyomó többsége úgy érzi, hogy a jelenlegi ösztöndíjrendszer sem nem nyújt valódi segítséget a megélhetési költségek fedezéséhez – derül ki a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) kutatásából. A felmérés szerint a válaszadók 91,5%-a elégedetlen az ösztöndíjak jelenlegi összegével.

Ebben a helyzetben válik a nyári kollégiumi elhelyezés az egyik legkedvezőbb, és leginkább megfizethető megoldássá – de mennyibe is kerül valójában 2025-ben a kollégiumi férőhely?

Budapesti egyetemek kollégiumi díjai

Érdemes előre megjegyezni, hogy sok egyetem több kollégiummal is rendelkezik, melyek árai eltérőek lehetnek. Az itt összegyűjtött listában csak egy-egy példát mutatunk be.

  • Corvinus Egyetem
    • A Tarkaréti Kollégiumban egy háromágyas szobában egy főnek a teljes nyári időszakra az ár 80 600 forint körül alakul.
  • Eötvös Loránd Tudományegyetem
    • Aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező ELTE-sek számára a kollégiumi díj havi 28 000 és 36 000 forint között mozog a szoba kialakításától függően. A nem ELTE-s jelentkezőknek magasabb, 55 000 és 70 000 forint közötti havi díjat kell fizetniük. A legtöbb szoba két- vagy háromágyas.
  • Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
    • Az aktív hallgatók számára a kollégiumi díj havonta 30 000 és 33 000 forint között van. A BME-s polgároknak, akik nem hallgatók, 53 000 forint, míg a nem BME-s, de hallgatói jogviszonnyal rendelkező diákoknak 74 000 forintba kerül egy hónap.
  • Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
    • Általános hallgatók számára a díj havi 33 600 forint, míg a TFSE sportolói számára csak 16 800 forint havonta, ami a budapesti egyetemek közül a legkedvezőbb árnak számít.
  • Budapesti Gazdasági Egyetem
    • Kétágyas szobák esetében a díj havi 42 000 forint, háromágyas szobákban pedig 28 000 forint.
  • Pázmány Péter Katolikus Egyetem
    • A kollégiumi díj egységesen 40 000 forint fejenként havonta, függetlenül a komfortfokozattól.
  • Nemzeti Közszolgálati Egyetem
    • Kétágyas szobák esetében 92 000 forintot kérnek havonta, míg háromágyas vagy 2×2 ágyas szobákban 59 000 forint körül alakul a díj.

Hankó Balázs szerint „jó ma fiatalnak lenni Magyarországon”, minden más kutatás szerint viszont inkább nem

Vidéki egyetemek kollégiumi árai

  • Széchenyi István Egyetem
    • A kötelező gyakorlatos hallgatók számára 30 000 forint havonta, egyéb hallgatóknak pedig 35 000 forint.
  • Pécsi Tudományegyetem
    • Egységesen 50 000 forintba kerül a kollégium havi díja.
  • Miskolci Egyetem
    • A hallgatóknak 40 000 forint, kötelező gyakorlatosoknak 36 000 forint, PhD hallgatóknak pedig 30 000 forint havonta.
  • Debreceni Egyetem
    • Az árak 23 000 és 65 000 forint között mozognak havonta, a szobák típusától (például saját fürdőszoba megléte) függően.
  • Soproni Egyetem
    • Kötelező gyakorlat esetén mindössze 15 700 forint havonta, míg más esetben 50 000 forintba kerül a kollégium.

Változások tavalyihoz képest

Míg a vidéki egyetemeken – mint például a Széchenyi István Egyetemen és a Pécsi Tudományegyetemen az árak nem változtak az előző évhez képest, több budapesti intézménynél tapasztalható egy kisebb növekedés.

Míg 2024-ben az ELTE kollégiumai közül a legolcsóbb 24 640 forintba került, addig idén ez az ár négyezer forinttal megemelkedett. A Corvinuson tavaly a legdrágább kollégium a kereséseink szerint 74 600 forintba került egy hónapban - ez hatezer forinttal volt olcsóbb, mint idén. Ebből az látható, hogy bár volt egy kisebb drágulás, lényegesen nagy áremelés azért nem történt.

Összességében elmondható, hogy a nyári kollégiumi díjak továbbra is a legkedvezőbb lakhatási lehetőséget jelentik a diákok számára, különösen azoknak, akik szakmai gyakorlatukat más városban töltik, vagy nem szeretnének egész nyárra hazaköltözni. Bár a kollégiumi körülmények nem mindenki számára ideálisak, a pénztárcakímélő árak sok esetben megérik a kompromisszumot a kényelem és a privát szféra terén.

Fontos tudni, hogy a jelentkezési határidők általában május végén vagy június elején zárulnak, és az egyetemek saját hallgatóinak általában kedvezőbb árakat biztosítanak.

Azonban azt is érdemes megjegyezni, hogy a nyári kollégiumok férőhelyeinek elnyerését az egyetemek eltérő szempontok alapján alakítjáj ki. Így maga a jelentkezés önmagában még nem garantálja, hogy kaptok is szobát a kollégiumban.

 

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.