Fiktív diákokkal csalt el több mint 40 millió forintot egy oktatási cég vezetője Felsőoktatás
Eduline/MTI

Fiktív diákokkal csalt el több mint 40 millió forintot egy oktatási cég vezetője

Fiktív tanulók után vettek fel állami támogatást egy nonprofit szervezeten keresztül – több mint 43 millió forintos kár érhette az államot. A Szegedi Járásbíróságon indult meg a büntetőeljárás.

Szerdán megkezdődött a Szegedi Járásbíróságon annak az 51 éves nőnek a pere, aki a vád szerint éveken keresztül felnőttoktatási intézményeket irányított, és jogosulatlanul igényelt állami normatívát nem létező diákok után – írja az MTI.

Már az átvétel napján eladta gyereke iskolai laptopját egy szülő

A vádirat szerint a nő korábban eltiltás alatt állt, mégis ténylegesen ő vezette azt a nonprofit céget, amely 2016 és 2019 között több felnőttoktatási intézményt tartott fenn. A tanulók létszámát a köznevelési információs rendszerbe valótlanul rögzítették, így az államkincstártól több mint 43 millió forint támogatást igényeltek jogtalanul.

A cég ügyvezetője formálisan a nő lánya volt, aki a bíróság előtt elismerte, hogy anyja utasítására írta alá a fiktív adatokat tartalmazó dokumentumokat, anélkül, hogy azok valódiságát ellenőrizte volna. A bíróság őt már jogerősen elítélte: 800 ezer forint pénzbüntetést kapott, és három évre eltiltották attól, hogy gazdálkodó szervezet vezetője lehessen.

A cégvezető nő ellen üzletszerűen elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt emeltek vádat. Az ügyészség öt év börtönbüntetést és 600 ezer forint pénzbüntetést kért a vádlott asszonyra abban az esetben, ha beismeri bűnösségét – ezt azonban visszautasította, így az ügyben tárgyaláson döntenek majd.

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.