Hamis diplomák gyanúja miatt razziázhattak laktanyákban Felsőoktatás
Gál Luca

Hamis diplomák gyanúja miatt razziázhattak laktanyákban

Felsőfokú oklevéllel tiszti rangot is szerezhetnek azok, akik a honvédséghez jelentkeznek - ez pedig magasabb fizetéssel is jár.

Hamis diplomák miatt razziázhattak több magyarországi laktanyában – írja a Blikk. A gyanú szerint lehetséges, hogy egyesek valótlan végzettségi iratokkal szerezhettek meg magasabb beosztásokat és az ezekhez járó magasabb fizetéseket.

Ilyen fizetésekre lehet számítani a 2025-ös felvételi legnépszerűbb mesterszakos képzéseivel

Egy összehangolt akció keretében az ügyészség, rendőri támogatással, több honvédségi irodából és laktanyából foglalt le tartalékosokra vonatkozó iratokat és digitális adathordozókat. A Blikk forrása szerint a Központi Nyomozó Főügyészség koordinálta az intézkedéseket, amelyek több városban – köztük Kecskeméten, Szolnokon, Nyíregyházán és Szegeden – zajlottak.

A gyanú szerint a hamis diplomák révén többen jogtalan előnyökhöz juthattak, például előléptetéshez vagy magasabb juttatásokhoz. A lap értesülései szerint az ügy mögött nem húzódik politikai szál.

Egy korábbi tartalékos katona a lapnak elmondta: amikor önkéntes területvédelmi tartalékosként csatlakozott, csupán fénymásolatban kellett benyújtania a végzettséget igazoló dokumentumokat. Azt azonban nem tudta megmondani, hogy ezeket ténylegesen ellenőrizték-e, és ha igen, hogyan. Kiemelte viszont, hogy jelentősége van annak, milyen végzettséggel jelentkezik valaki a honvédséghez, mivel felsőfokú oklevéllel akár tiszti rangot is elérhet, ami magasabb fizetéssel jár – nem csoda, hogy ezekre a pozíciókra sokan pályáznak.

A lap megkereste az ügyészséget is, amely nem cáfolta az értesüléseket, de hivatalosan csak annyit közölt: „Tájékoztatom, hogy a megkeresésében megjelölt ügyben a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség folytat nyomozást, azonban az eljárás részleteiről a nyomozás érdekeire tekintettel további információ nem adható.” A Honvédelmi Minisztérium a lap megkeresésére még nem reagált.

 

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.