Az ELTE ÁJK joghallgatói dobogós helyet szereztek az oxfordi médiajogi világdöntőn Felsőoktatás
Gál Luca

Az ELTE ÁJK joghallgatói dobogós helyet szereztek az oxfordi médiajogi világdöntőn

A joghallgatók nemcsak a világ legjobb tizenhat csapata közé jutottak a szóbeli fordulóban, de az írásbeli beadványok versenyében érmet is szereztek.

Idén is kiemelkedő eredményeket ért el az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának (ÁJK) csapata a médiajogi, szólásszabadsági és adatvédelmi kérdésekre fókuszáló Monroe E. Price Media Law Moot Court Competition nevű rangos nemzetközi perbeszédmondó versenyen. A világverseny oxfordi döntőjén a szóbeli versenyen a csapat bejutott a legjobb 16 közé, az írásbeli beadványok versenyében pedig a harmadik helyet szerezte meg – ezzel az egyik legsikeresebb európai csapatként zárta a megmérettetést.

A felkészülés és a kiváló teljesítmény már a verseny korábbi szakaszaiban is megmutatkozott: az ELTE csapata – akárcsak az előző évben – megnyerte a 2025 februárjában Párizsban megrendezett európai regionális válogatót, amivel biztosította helyét a világ 30 legjobb csapata között.

Az ELTE ÁJK csapata

A döntő helyszíne hagyományosan a University of Oxford volt, ahol a csoportkörben négy egyetemmel mérte össze tudását az ELTE csapata. Alperesként és felperesként egyaránt szerepelve, a Singapore Management University (Szingapúr), a Benjamin N. Cardozo School of Law (USA), a Tarlac State University (Fülöp-szigetek) és a National Law University Delhi (India) csapataival versenyeztek. Az eredmények alapján az ELTE ÁJK bejutott a legjobb 16 közé, ahol a University of the Philippines (Fülöp-szigetek) ellen szoros, 2:1 arányú vereséget szenvedett alperesként érvelve.

A verseny végső győztese a National Law University Delhi lett, amely a döntőben a szingapúri csapatot győzte le. Az ELTE csapata ugyan nem jutott tovább a negyeddöntőbe, de kiemelkedő teljesítményt nyújtott: a világ összes induló csapata közül a harmadik legjobb írásbeli beadványt készítette el.

A 2025-ös döntőn részt vevő ELTE-s hallgatók: Fekete Martin, Gondos Jázmin, Lichy Johanna, Ruszkai Szonja és Szentesi Eszter. A csapat felkészítését Gosztonyi Gergely vezette, akinek munkáját korábbi versenyzők is támogatták co-coach szerepben: dr. Bálint János, dr. Darcsi Barbara, és dr. Góth Mária és dr. Kovács Ábel Bulcsú.


„Elkezdek végre pénzt keresni” – pihenés helyett munkával telik a nyári vakáció a pedagógusok egy részének Közoktatás Székács Linda

„Elkezdek végre pénzt keresni” – pihenés helyett munkával telik a nyári vakáció a pedagógusok egy részének

Június 20-án délután egy újabb hosszú tanévet követően elkezdődött a nyári szünet. A diákok idén 72 napon keresztül pihenhetik ki az iskola fáradalmait; a következő tanév 2025. szeptember 1-jén kezdődik. Bár ilyenkor a tanárok is szabadságon vannak, közel sem annyi ideig, mint amennyit gyakran feltételeznek, ráadásul a legtöbbek esetében nem is arról van szó, hogy ez az időszak tétlenül telik. Pedagógusokkal beszélgettünk arról, ők hogyan töltik a szünidőt.