Több mint 100 millió forintot szán ázsiai tanulók toborzására egy magyar egyetem Felsőoktatás
Gál Luca

Több mint 100 millió forintot szán ázsiai tanulók toborzására egy magyar egyetem

A pályázatban olyan toborzó cégek jelentkezését várja az egyetem, melyek külföldről hoznának hallgatókat az intézménynek.

Egy nemrég meghirdetett közbeszerzési pályázatból kiderült, hogy a Dunaújvárosi Egyetem nettó 280 648 eurós (közel 111 millió forint) keretösszegért szeretne külföldi hallgatókat toborozni – írja a privatbankar.hu.

A beszerzés célja a Dunaújvárosi Egyetem követelményeinek megfelelő hallgatók toborzása az angol nyelvű, költségtérítéses képzéseire. A külföldi hallgatók mellett kiemelt figyelmet kap kifejezetten az ázsiai tanulók toborzása, amelyre a pályázatban külön is kitérnek.

Ennek oka, ami a leírásban is szerepel, hogy az egyetemre beiratkozott kínai tanulók száma az elmúlt négy évben átlagosan 54 fő volt. Ezt a létszámot pedig tovább szeretnék bővíteni.

„A nyertes ajánlattevőnek évente legalább 50 tanulót, azaz a szerződés hatálya alatt összesen legalább 100 tanulót szükséges toboroznia.”

- olvasható a leírásában, melyben azt is hozzáteszik, hogy a nyertes cég akár közvetlenül is felveheti a képzésre jelentkező hallgatókkal a kapcsolatot. Valamint negyedévente jelentést kell készítenie arról, jelenleg hol tart a munkájuk.