A MOME Szenátusa kijelentette, hogy kiáll a tiltakozó hallgatók kezdeményezése mellett Felsőoktatás
Gál Luca

A MOME Szenátusa kijelentette, hogy kiáll a tiltakozó hallgatók kezdeményezése mellett

A maratoni ülésen ellenszavazat nélkül fogadták el az új határozatot.

„A MOME Szenátusa kijelenti, hogy támogatja a MOME Front hallgatói kezdeményezés céljait, és az általuk kihirdetett és kifüggesztett Charta szellemét.“

- tette közzé Facebook-oldalán a szenátus bejelentését Horányi Attila, az Elméleti Intézet eddigi igazgatója.

Február 18-án több órás gyűlést tartott a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) szenátusa a hetek óta tartó konfliktusok miatt.

Horányi posztja szerint a szenátus két tartózkodással, de ellenszavazat nélkül elfogadta azt a határozatot, miszerint a MOME Szenátusa támogatja a hallgatók által létrehozott kezdeményezést.

 

Ennek okán azt a falfestést is megtartják, amit a MOME FRONT által szervezett hétfői megmozduláson alkottak a hallgatók:

 

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár

Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.