Hiába módosította a kormány a törvényt, úgy tűnik, továbbra is kimaradnak a modellváltó egyetemek az Erasmusból Felsőoktatás
Kurucz Tünde

Hiába módosította a kormány a törvényt, úgy tűnik, továbbra is kimaradnak a modellváltó egyetemek az Erasmusból

Az Európai Bizottság még a héten visszadobhatja a közérdekű vagyonkezelő alapítványokról hozott törvényt.

A Népszava információi szerint hiába módosította a kormány még novemberben a közérdekű vagyonkezelő alapítványokról hozott törvényt, az Európai Bizottság továbbra sem elégedett a változtatásokkal, így a hazai modellváltó egyetemek továbbra sem vehetnek részt az Erasmus+ és a Horizont-programokban.

(Arról nem beszélve, hogy mivel Magyarország nem teljesítette a pénzek feloldásához szükséges feltételeket, ezért az ország több mint egymilliárd eurós, vagyis mintegy 400 milliárd forintnyi uniós támogatástól esik el a 2021–2027 közötti időszakban.)

Az EB a cikk szerint többek között azt kifogásolja, hogy a novemberi törvénymódosítás csak a felsőoktatási intézményekre terjed ki, nem pedig az összes alapítvány által fenntartott intézményre. Ráadásul a jogszabály csak azután lépne életbe, hogy az EB feloldotta a tiltást.

Legutóbb a hazai egyetemek közül a BME kezdeményezte a modellváltást, igaz ebben az esetben nem alapítvány, hanem egy vállalat lenne a fenntartó.

 

 

 

 


Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.