Előrelépés az Erasmus-ügyben: benyújtották a módosító javaslatot Felsőoktatás
Eduline

Előrelépés az Erasmus-ügyben: benyújtották a módosító javaslatot

A modellváltott egyetemek előtt is megnyílhat az út az Erasmus+ és a Horizont-programokhoz.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerdán benyújtotta a közérdekű alapítványokról szóló törvény módosító javaslatát, ami többek között szabályozza a modellt váltott egyetemeket fenntartó alapítványok kuratóriumainak és felügyelő-bizottságainak működését – írja a hvg.hu.

Az Eduline-on korábban részletesen beszámoltunk arról, hogy az Európai Bizottság közel két évvel ezelőtt döntött úgy, hogy kizárja a modellváltó magyar egyetemek hallgatóit és oktatóit az Erasmus+ és a Horizont Európai programokból, mivel azok kuratóriumaiban (akkor még) aktív politikusok is ültek. Ezekből a miniszterek már tavaly februárban önként lemondtak, amit a törvény most elő is ír.

A frissen benyújtott javaslat már kimondja, hogy a kuratóriumi és felügyelő-bizottsági tagok megbízatása legfeljebb hat évre szólhat, valamint egy alkalommal újraválaszthatók vagy jelölhetők.

A módosítás szerint az alábbi politikai vezetők nem lehetnek kuratóriumi vagy felügyelőbizottsági tagok:

  • miniszterelnök
  • miniszter
  • miniszterelnök politikai igazgatója
  • miniszterelnök nemzetbiztonsági főtanácsadója
  • államtitkár
  • országgyűlési képviselő
  • főpolgármester
  • polgármester
  • kormánybiztos
  • miniszteri biztos

A listában továbbá szerepelnek még a törvényben meghatározott szakmai felső vezetők és szakmai vezetők, valamint a köztisztviselők, így kiesnek például a kormányhivatalok és járási hivatalok vezetői is.

Ha a parlament elfogadja a javaslatot, ezentúl az uniós támogatásban részesülő alapítványok tisztségviselőinek vagyonnyilatkozatot kell tenniük megbízatásuk kezdetekor és lejártakor egyaránt. Amennyiben ezt elmulasztják megtenni, a nyilatkozat pótlásáig nem gyakorolhatják tisztségükből fakadó jogaikat, és nem vehetik fel az ezzel járó fizetésüket sem. A benyújtott vagyonnyilatkozatok ellenőrzését az Integritás Hatóság látja el.

A módosító javaslat azzal is kiegészült, hogy csak olyan személy választható meg a posztra:

„aki rendelkezik a tisztség betöltéséhez szükséges függetlenséggel, feddhetetlenséggel, pártatlansággal és integritással”.

Azt, hogy ezeknek a kikötéseknek kik felelnek meg, a továbbiakban az Állami Számvevőszék fogja eldönteni.

 

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő? Közoktatás Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő?

Idegen nyelven tanult tantárgyak, anyanyelvi tanárok, részben idegen nyelven tett érettségi vizsga, sőt akár díjmentesen megszerzett felsőfokú nyelvvizsga – mindez valós lehetőség azok számára, akik kéttannyelvű gimnáziumot vagy nyelvi előkészítő évfolyamot választanak. De vajon kinek való ez a képzési forma, és miben különbözik a „klasszikus” gimnáziumi oktatástól? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, hogy könnyebb legyen a döntés a pályaválasztás előtt álló diákoknak és szüleiknek.