Szerződést bontott a Közép-európai Egyetem vezetése az ELTE-vel Felsőoktatás
Gál Luca

Szerződést bontott a Közép-európai Egyetem vezetése az ELTE-vel

Elkezdték elszállítani a középkortudományi szakkönyvtárban található könyveket.

A Közép-európai Egyetem vezetése felbontotta az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel kötött szerződését, amely már 1993-tól a Középkori Könyvtár működésének az alapja volt – jelentette be Facebookon a könyvtár.

A Középkori Könyvtárban a két egyetem középkori vonatkozású könyvanyagát egyesítették, amely elérhető volt minden hallgató, kutató és érdeklődő számára.

A szerződés felbontását követően a Közép-európai Egyetem megkezdte a könyvei elszállítását is, amelyek egyelőre a Nádor utcai könyvtárban lesznek elérhetők.

A könyvtárral kapcsolatos további hírekről egyelőre nem adtak ki tájékoztatást.

Középiskolai felvételi 2026: itt indulnak felkészítő kurzusok Közoktatás Rodler Lili

Középiskolai felvételi 2026: itt indulnak felkészítő kurzusok

A központi írásbeli felvételi minden évben több tízezer diák számára jelent komoly tétet. A sikerhez nem elég a szerencse: a felkészülés az, ami igazán számít. Jó hír, hogy ma már nem csak drága tanfolyamokon lehet gyakorolni – egyre több ingyenes lehetőség is elérhető