Középiskolás és doktorandusz hallgató is van a párizsi paralimpiai úszócsapat tagjai között Felsőoktatás
Székács Linda

Középiskolás és doktorandusz hallgató is van a párizsi paralimpiai úszócsapat tagjai között

Mozgássérültek, vagy valamilyen más fogyatékossággal születtek, de ez sem a sportban, sem a tanulmányaikban nem gátolja őket. Augusztus 28-tól Párizsban versenyeznek a magyar paralimpikonok is, akik az olimpikonokhoz hasonlóan igazi példaképek.

Hét magyar paraúszó méretteti meg magát az elkövetkezendő napokban Párizsban, az augusztus 28-tól szeptember 8-ig tartó paralimpián, ahol mozgássérült, vagy valamilyen más fogyatékossággal élő sportolók versenyeznek egymással.

A paraúszók már rögtön a paralimpia nyitóünnepsége utáni első napon megkezdik a szereplésüket, többek között a 100 méteres hátúszásban, 400 gyorson, valamint a 100 méteres pillangón is.

A magyar paralimpiai úszócsapat tagjai ugyanakkor nem csupán a medencében, de az iskolában, egyetemeken is helytállnak. Többen közülük egyetemre járnak, vagy éppen még középiskolába, mások pedig már megszerezték a diplomájukat.

Középiskolások, egyetemisták

A csapat legfiatalabb tagja, a 16 éves Hotz Csenge a Pécsi Apáczai Csere János Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola diákja. A Magyar Paralimpiai Bizottság honlapján található leírás szerint a fiatal sportoló bal lábának ízületei 6 éves korától kezdve folyamatosan rövidültek, amelyet műtéti úton sem lehetett orvosolni, de ez nem fogta vissza a sportban. Élete első paralimpiáján vesz részt idén Párizsban; indul S10-es 100 méter pillangón, 400 méter gyorson és 200 méter vegyesen is.

Szintén középiskolás még a 19 éves Száraz Evelin is, aki két és fél éves korában, gyógyászati céllal kezdett úszni, és már a tokiói olimpián is remekelt; 5. és 6. helyet szerzett SB6-os 100 méteres mellúszáson és a 34 pontos 4x100 méteres női gyorsváltó tagjaként. Tanulmányait a Kolping Katolikus Iskola - Sportgimnáziumban végzi Budapesten.

Hotz Csengéhez hasonlóan Pécs büszkesége Konkoly Zsófia, aki már 2016-ban, mindössze 14 évesen dobogóra állhatott, hiszen a riói paralimpián bronzérmet szerzett. A fiatal sportoló bal kezére rátekeredett a köldökzsinór, ezért az nem fejlődött ki; de ez nem akadályozza az úszásban, amit hatéves korábban kezdett el. Egy korábbi interjú szerint azért; mert tetszett neki, hogy az asztmája miatt úszó testvérének edzései végén az ügyes gyerekek lufit kaptak az edzőjüktől. Konkoly a Pécsi Tudományegyetem szociális munkás képzésén tanul. A paralimpián rajthoz áll többek között S9-es 400 méter gyorson, 100 méter háton, 200 méter vegyesen és 100 pillangón is.

A PTE hallgatója egyébként Iván Bence is, aki az egyetem Sporttudományi és Testnevelési Intézetén tanul. A paralimpián SM6-os férfi 200 méteres vegyesben indul.

De szintén egyetemista még a 24 éves Pap Bianka is, aki az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának harmadéves hallgatója és az ELTE Sport arca.

Sokan úgy tudják, hogy síbalesetben sérültem meg. Valójában egy születési rendellenesség miatt hiányzik az egyik szárkapocscsontom, a bal lábam 5-6 centivel rövidebb, mint a jobb, így lábujjhegyen járok és kicsit sántítok. Akik nem ismernek, tényleg csak akkor veszik észre, ha felhívom rá a figyelmet

– mondta egy az egyetemnek adott interjúban.

Hozzátette; valóban egy síbaleset miatt lett parasportoló, egy családi síelésen kifordult alóla a léc és eltört a sérült lába. Az úszást az orvosok javasolták számára rehabilitációs célokból.

Már megszerezte a diplomáját

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatója volt korábban a magyar paralimpiai úszócsapat legidősebb tagja, a 32 éves Illés Fanni is, aki egy születési rendellenesség miatt alsó lábszárak nélkül és összenőtt ujjakkal született.

Az ötödik paralimpiáján úszó Illés az Eötvös Loránd Tudományegyetem szociális munkás képzésén szerzett diplomát. A párizsi paralimpián SB4-es kategóriában indul 100 méteres női mellúszáson.

PhD-hallgató, oktat is az egyetemen

A 29 éves Adámi-Rózsa Zsanett a parasport mellett a Budapesti Corvinus Egyetem Szociológia és Kommunikációtudomány Doktori Iskolájának harmadéves doktorandusza, valamint óraadó oktató is az egyetemen. A paralimpiai bizottság szerint a parasportoló egy négy végtagot érintő mozgásszervi rendellenességgel született, az úszást rehabilitációs jelleggel kezdte. A párizsi paralimpián először augusztus 29-én, az S2-es női versenyzők 100 méteres hátúszásának előfutamain ugrik a medencébe.

 

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.