Ezt kell tudnotok, ha passziváltatni szeretnétek a következő félévet Felsőoktatás
Gál Luca

Ezt kell tudnotok, ha passziváltatni szeretnétek a következő félévet

Függetlenül attól, hogy most kezdenétek az egyetemet, vagy már egy ideje hallgatók vagytok, bármikor közbejöhet egy olyan élethelyzet, ami miatt passziválnotok kell egy félévet. Összegyűjtöttük nektek az ezzel kapcsolatos legfontosabb információkat.

Mivel jár a passziválás?

Passziválás esetén az adott félévben nem rendelkeztek hallgatói jogviszonnyal az egyetemen. Ez azt jelenti, hogy nem kell felvennetek a tárgyaitokat, bejárni az órákra és végül vizsgát sem kell tennetek. Ha önköltséges képzésre jártok, akkor az adott félévben tandíjat sem fogtok fizetni.

Fontos tudnotok viszont, hogy a hallgatói jogviszony megszűnésével számos kedvezménytől is elestek. A passzív félévben például nem kaphattok ösztöndíjat, és diákhitelt sem igényelhettek. Emellett nem lesz érvényes a diákigazolványotok, így nem utazhattok kedvezményesen. Diákmunkát viszont passzív hallgatói jogviszonnyal is végezhettek.

Hogyan lehet passziválni?

Passziválni igen egyszerűen, a szemeszter elején tudtok a Neptunon keresztül. A státuszotok megváltoztatása pedig mindenki számára költségmentes. Érdemes azonban figyelni a határidőkre, ugyanis a beiratkozási időszak lezárta utáni passziválásért utólagos díjat számolhatnak fel.

Első félévben is lehet passziválni?

A passziváláshoz szükséges legalább egy teljesített félévvel rendelkeznetek. Az egyetemek azonban megváltoztathatják ezt a szabályt, így több helyen lehetőségetek van első félévben is a halasztásra. Ezzel kapcsolatban érdemes az adott intézménynél érdeklődni.

Hány félévet lehet halasztani?

A kormányrendelet szerint egymás után maximum két félévet halaszthattok, az összes passzív félévetek száma pedig nem haladhatja meg a képzési idő felét. (Páratlan féléves szakok esetében felfelé kerekítenek.)

Bizonyos esetekben dékáni engedéllyel meghosszabbítható a passzív félévek száma, amit csak komoly helyzetekben – például baleset vagy betegség miatt – kaphatnak meg a hallgatók.

 

Központi írásbeli 2026: itt vannak a korábbi évek hatodikos feladatlapjai és megoldókulcsai magyarból Közoktatás Palotás Zsuzsanna

Központi írásbeli 2026: itt vannak a korábbi évek hatodikos feladatlapjai és megoldókulcsai magyarból

A sikeres felvételi alapja a rendszeres és tudatos gyakorlás – szerencsére január 24-ig még bőven van idő felkészülni. Összegyűjtöttük az elmúlt évek hatodikos feladatsorait, amelyek jó támpontot adnak ahhoz, milyen típusú feladatokra számíthatnak a diákok a 2026-os központi írásbelin. 10 feladatot kell megoldani, 45 perc alatt, 50 pontos a feladatsor, számít a helyesírás és könnyű kicsúszni az időből