Balatonfüredi lakos vagy és egyetemista? Itt egy ösztöndíj a számodra Felsőoktatás
Gál Luca

Balatonfüredi lakos vagy és egyetemista? Itt egy ösztöndíj a számodra

Balatonfüred Város Önkormányzata idén is meghirdette a felsőoktatásban tanuló helyi fiataloknak alapított városi ösztöndíját.

A balatonfüredi hallgatók kiemelkedő teljesítményükért, illetve a tanulmányi eredményeikért ösztöndíjban részesülhetnek, ha jelentkeznek a Tehetséges Diák Ösztöndíj-pályázatra – olvasható a város honlapján található felhívásban.

A leírás szerint az ösztöndíjat kizárólag olyan tanulók kaphatják meg, akik legalább 5 éve életvitel szerint Balatonfüreden állandó lakhellyel rendelkeznek és első diplomájuk megszerzése céljából egyazon felsőoktatási intézményben, nappali tagozaton tanulnak.

A hallgatók a pályázatot a kérelemmel, a hozzátartozó adatlappal és mellékletekkel együtt július 31-ig nyújthatják be a Művelődési, Oktatási, Sport és Idegenforgalmi Osztályra. Az ehhez szükséges dokumentumok innen érhetőek el.

A pályázatokat az bizottságnak augusztus 31-ig kell elbírálnia, amelynek döntéséről a pályázók írásbeli értesítést kapnak.

 

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban Campus life Kurucz Tünde

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban

1956. október 23-án délelőtt még megtartották az órákat a BME-n, az ELTE rektori tanácsa kiállt a diktatúra ellen tüntetést szervező hallgatók mellett és az egyetem oktatói a diákokkal együtt vonultak a békésnek induló demonstráción, mely végül az ÁVH sortüze után a Magyar Rádió épületének elfoglalásához vezetett.