Tíz év alatt felére csökkent a természettudományos és a műszaki képzéseken tanuló hallgatók száma Felsőoktatás
Kurucz Tünde

Tíz év alatt felére csökkent a természettudományos és a műszaki képzéseken tanuló hallgatók száma

Szomorú statisztikát közölt a Központi Statisztikai Hivatal.

A KSH legfrissebb adataiból kiderült, hogy a 2013/2014-es tanévben 11406-an tanultak valamilyen természettudományos szakon a felsőoktatásban, míg a 2023/2024-es tanévben már csak 6370-en. Mind a fiúk, mind pedig a lányok száma felével csökkent ezeken a képzéseken.

A műszaki alap-és mesterszakok esetében is drasztikus a csökkenés, hiszen 10 évvel ezelőtt 52941-es iratkoztak be ilyen képzésre, míg a 2023/2024-es tanévben már csak 35 310-en. Ha a nemek arányát megnézzük, akkor láthatjuk, hogy a 2013/2014-es tanévben mintegy 42 ezer fiú tanult műszaki szakon, ehhez képest az idei tanévben már csak 26 ezer. Érdekes, hogy ezalatt a műszaki szakokon tanuló lányok száma csak egy nagyon kicsivel csökkent.

Eközben az informatikai szakokon majdnem megtriplázódott a hallgatók száma (9 ezerről közel 25 ezerre emelkedett). A jelenség hátterében az is állhat, hogy a DPR adatai szerint a 2019/2020-ban végzettek között  legmagasabb bért átlagosan az informatikai képzéseken diplomázók kapják, ez átlagosan havonta  bruttó 536 794 forintot jelent.

A legjobban fizető diplomákkal az alábbi cikkünkben foglalkoztunk:

 

 

 

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár

Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.