Ezek a legjobb európai egyetemek QS 2025-ös egyetemi rangsora szerint Felsőoktatás
Székács Linda

Ezek a legjobb európai egyetemek QS 2025-ös egyetemi rangsora szerint

Megjelent a Quacquarelli Symonds legfrissebb, 2025-ös egyetemi rangsora. Mutatjuk, hogy szerepelnek az európai felsőoktatási intézmények.

Főként brit, svájci, francia és holland egyetemek remekelnek a QS legfrissebb nemzetközi felsőoktatási rangsorának élén, négy egyetem ráadásul a globális felsőoktatási rangsorban is bekerült a top 10-be.

Huszonegyedik alkalommal állította össze a felsőoktatási rangsorát a QS, melynek során a világ mintegy 5600 egyetemének adatait megvizsgálva 1500 intézményt rangsoroltak. A listába bekerült tizenegy magyar egyetem is, több ráadásul a tavalyi évhez képest kifejezetten nagyot javított.

A kedd éjszaka nyilvánosságra hozott rangsorban olyan szempontok alapján értékelték az egyetemeket, mint az akadémiai elismertség, munkáltatói megbecsültség, tudományos munkák idézettsége, az oktatók és hallgatók aránya és a külföldi hallgatók száma. Figyelembe vették továbbá a nemzetközi kutatási hálózat indikátorát, a végzett hallgatók foglalkoztatási eredményeinek mérőszámát és a fenntarthatóságot is.

A legjobb európai egyetem a rangsor szerint a brit Imperial College London lett, amit a nemzetközi rangsorban csak az amerikai Massachusetts Institute of Technology előz meg.

Ezt követi a globális rangsorban a 3. helyen szereplő Oxford, majd az idén 5. helyezett Cambridge, a 7. helyét megtartó svájci ETH Zurich és a 9. helyen szereplő, londoni székhelyű UCL.

A globális listában ezt követően a 24. helyen találkozunk újra európai egyetemmel, mégpedig a francia Université PSL nevű intézménnyel, majd a 26. és 27. helyen a svájci EPFL és a skót University of Edinburgh egyetemmel.

Kelet-európai egyetem a globális lista 28. helyén tűnik fel először. Ez a müncheni székhelyű Technical University of Munich.

Mutatjuk, mi a 15 legjobb európai egyetem, és hogy a globális listában hányadik helyet szerezték meg

  1. Imperial College London (2)
  2. University of Oxford (3)
  3. University of Cambridge (5)
  4. ETH Zurich (7)
  5. UCL (9)
  6. Université PSL (24)
  7. EPFL, Lausanne (26)
  8. The University of Edinburgh (27)
  9. Technical University of Munich (28)
  10. The University of Manchester (34)
  11. King's College London (40)
  12. Institut Polytechnique de Paris (46)
  13. Deft University of Technology (49)
  14. The London School of Economics and Political Science (50)
  15. University of Bristol (54)

 

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből Közoktatás Gál Luca

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből

A 2025-ös országos kompetenciamérésen összességében javultak a diákok történelemből elért eredményei, ám az ötödikeseknél komoly visszaesés látszik: 2024-hez képest átlagosan 47 képességponttal gyengébb eredményt értek el. Minden más évfolyamon viszont legalább 32 ponttal jobb teljesítményt mértek, mint egy évvel korábban. Egy nagydobosi iskola, túlszárnyalva az országos átlagot, messze a legjobbak között teljesített a 6. évfolyamos felmérésen.