Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója Felsőoktatás
Tornyos Kata

Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója

Hatalmas szakmai örökséget hagyott maga után.

Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője – derül ki az ELTE Informatikai Karának közleményéből.

A Zsakó László által vezetett csoport, majd Tanszék rakta le a hazai számítástechnika tanárképzés alapjait. Nevéhez fűződik Magyarország két legnagyobb tanári konferenciája, az INFO ÉRA és INFODIDACT elindítása és sikerre vitele is, ahol évente összegyűlnek a tehetséggondozással foglalkozó szaktanárok. Ő szervezte továbbá a DIDMATTECH évente megrendezésre kerülő nemzetközi konferenciáját is Magyarországon.

Zsakó László és munkatársai az 1990-es évek közepétől rendszeresen és jelentős súllyal vettek részt a közoktatást érintő tervek, képzési rendszerek és vizsgák megalkotásában, kezük nyomát viselte a Nemzeti Alaptanterv, Informatika Kerettanterv, Informatika érettségi, az Országos Képzési Jegyzék informatikai szakmái, az ECDL vizsgarendszere.

A Neumann János Tehetséggondozó Kör létrehozásával és működtetésével a középiskolai versenyeken kitűnő diákok számára az egyetemen további tehetséggondozó lehetőségeket teremtett meg. 2008 óta szervezője volt az egyetemisták programozási versenyének is, amire a nemzetközi egyetemista versenyek épülnek.

Megosztja a szülőket, hogy akár lövészetre is taníthatják a diákokat az iskolában Közoktatás Székács Linda

Megosztja a szülőket, hogy akár lövészetre is taníthatják a diákokat az iskolában

A szülők beleegyezését kérte egy honvédelmi alapismereteket is oktató iskola ahhoz, hogy tanórai keretek között lőtérre vigyék és légfegyverrel lőni tanítsák a tizenegyedikeseket. Van, akik szerint ez "izgalmas" és akár ahhoz is hozzájárulhat, hogy többen kedvet kapjanak a sportlövészethez, a legtöbben viszont élből elutasítják az órai fegyverhasználatot még akkor is, ha az elvileg felügyelt.