Nobel-díja pénzjutalmából alapította meg Karikó Katalin a szegedi egyetem új díját Felsőoktatás
Gál Luca

Nobel-díja pénzjutalmából alapította meg Karikó Katalin a szegedi egyetem új díját

A Nobel-díjas kutatónő által alapított JATE-Díjat mostantól a szegedi egyetem oktató-kutatói és hallgatói is elnyerhetik kiemelkedő eredményeikért.

Április 16-án díszünnepséggel köszöntötte a Szegedi Tudományegyetem egykori hallgatóját, az első magyar Nobel-díjas kutatónőt, Karikó Katalint – írta meg az egyetem közleményében.

Karikó az ünnepségen fényképekkel kísért előadásban mesélt a stockholmi Nobel-héten gyűjtött élményeiből és bemutatta a közönségnek a 2023. évi fiziológiai és orvostudományi Nobel-díját.

Bejelentette, hogy a Nobel-érme hiteles nemesfém-másolatát alma materének adományozza egy, az Egyetem Nobel-díjasainak életét bemutató kiállításra. Emellett pedig a Nobel-díja pénzjutalmából megalapítja az egyetemen a „JATE-Díjat”.

A díjjal az SZTE kiválóságát ismeri el azzal, hogy a díjat minden évben egy-egy, a legkiemelkedőbb eredményt elérő oktató-kutató és egyetemi hallgató nyerheti el.

Az egyetem az esemény zárását követően megnyitotta a Karikó Katalin életútját bemutató kiállítást, amin a Nobel-díja mellett a pályáját meghatározó érdekes dokumentumokat, tárgyakat, valamint több, korábban átvett külföldi kitüntetését, műtárgyakat és sajtófotókat is meg lehet tekinteni.

 

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között

A 2026-os béremelési tervezet hiányosságai és a rendszerben meglévő igazságtalanságok miatt mára már több mint 2400 oktatási dolgozó jelezte részvételi szándékát egy kétórás figyelmeztető sztrájkban a PDSZ felmérése alapján. A sztrájk nem csupán a bérekért folyna: a pedagógusok, segítő és technikai dolgozók szerint a rendszer működőképessége forog kockán.