Demeter Szilárd: eddig leginkább agysejtekbe került a művészeti akadémia létrehozása Felsőoktatás
Tornyos Kata

Demeter Szilárd: eddig leginkább agysejtekbe került a művészeti akadémia létrehozása

Arról is beszélt, hogy nem problémás-e a zaklatással vádolt Póka Egonról elnevezni az intézményt.

Januárban bejelentették, hogy 2024 szeptemberében elindul a Póka Egon Művészeti Akadémia (PEMA) kortárs könnyűzenei alapképzése a Hajógyári-szigeten. Az intézmény a Miskolci Egyetem és a Petőfi Kulturális Ügynökség közös kezdeményezéséből született.

"Eddig leginkább agysejtbe került, amíg összeraktuk az akkreditációs dossziét és a több ezer oldalnyi szakleírást, tanmenetet, tananyagot"

– mondta Demeter Szilárd, a Petőfi Kulturális Ügynökség vezérigazgatója a Népszavának. A leendő oktatókról elárulta, hogy az elméleti képzéshez a Miskolci Egyetem Bartók-karáról hívnak meg előadókat. A hangszeres és egyéb oktatást pedig többek között Tátrai Tibor, Szirtes Edina Mókus, Borlai Gergely és Ferenczi György tartják majd.

Póka Egonról, az intézmény névadójáról tavaly írta meg a Telex, hogy a Kőbányai Zenei Stúdió egyik alapítójaként és ügyvezető igazgatójaként rendszeresen fogdosta és csókolgatta az iskola jellemzően 18–23 éves diákjait és több női dolgozóját, tanárát. Máskor a testükre, a ruházatukra vagy a szexuális életükre tett obszcén megjegyzéseivel alázta meg őket. Erről Demeter Szilárd azt mondta, hogy csak azután tekintünk bűnösnek valakit, miután egy bizonyítási eljárás során egy pártatlan bíróság bűnösnek nyilvánította.

 

Szabadszedéses menza: így működik az átállás az iskolákban Közoktatás Gál Luca

Szabadszedéses menza: így működik az átállás az iskolákban

Egyre több iskola vezeti be a szabadszedéses menzát, amelynek köszönhetően a diákok maguk dönthetik el, mit és mennyit szeretnének enni. Ez nemcsak az étkezési élményt javítja, hanem a kidobott étel mennyiségét is jelentősen csökkenti. Sok helyen azt tapasztalják, hogy a rendszer bevezetése után többen fizetnek be az iskolai étkezésre, köztük olyanok is, akik korábban nem éltek ezzel a lehetőséggel.