Egy éven belül már a harmadik főigazgató távozik a Fudan Egyetemtől Felsőoktatás
Gál Luca

Egy éven belül már a harmadik főigazgató távozik a Fudan Egyetemtől

Mindössze 9 hónappal a kinevezése után távozik a Fudan Egyetem még mindig nem létező budapesti campusának fenntartására létrehozott Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány főigazgatója.

A még 2021-ben létrehozott és azóta is problémákkal övezett alapítvány új főigazgatója Csák János miniszter egyik tanácsadója lett – számolt be róla a hvg.hu.

Bár a tervek szerint 2023 őszén indult volna a kínai hitelből létrehozott egyetmen az oktatás, azonban az intézmény még nem is létezik, így a fenntartó Fudan Alapítványnak sincsen mit fenntartania. Ennek ellénre egy éven belül már az alapítvány harmadik igazgatójától válnak meg.

A cégbíróság 2023 decemberében leadott, és idén január 8-án jogerőssé vált változásbejegyzési kérelme szerint az eddigi főigazgató, a sinológus Szilas Andrea Cecília nem csak vezetői pozíciójából, hanem a kuratóriumi tagságának megszűnésével, az alapítványból is távozik.

A távozó főigazgató helyét a kuratóriumban és az operatív vezetői posztban is Harsányi Péter veszi át, aki tavaly év eleje óta a Fudan Alapítvány kuratóriumi elnöki posztját betöltő Csák János kulturális és innovációs miniszter politikai tanácsadója.

Harsány 2019-2022 között a növekedés.hu gazdasági hírportál szerzője és kutatási igazgatója volt. Azonban a lap szerint "az egyetemi szférához, felsőoktatási intézmény-üzemeltetéshez, de még Kínához sincs sok köze."

 

 

 

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között

A 2026-os béremelési tervezet hiányosságai és a rendszerben meglévő igazságtalanságok miatt mára már több mint 2400 oktatási dolgozó jelezte részvételi szándékát egy kétórás figyelmeztető sztrájkban a PDSZ felmérése alapján. A sztrájk nem csupán a bérekért folyna: a pedagógusok, segítő és technikai dolgozók szerint a rendszer működőképessége forog kockán.