Felvételi 2024: így számolják a pontokat a Miskolci Egyetemen Felsőoktatás
Gál Luca

Felvételi 2024: így számolják a pontokat a Miskolci Egyetemen

Továbbra is felvételi követelmény marad az emelt szintű érettségi vizsga. Egyetemi szinten egységesített intézményi pontkategóriákat vezetnek be, az egyes karok esetében pedig speciális intézményi pontkategóriákat is megállapítanak - ezek a 2024-től érvényes pontszámítási szabályok a Miskolci Egyetemen.

Továbbra is 500 pontot szerezhetnek a diákok, de arról, hogy melyik szakhoz kérnek emelt szintű érettségit, vagy mire, mennyi többletpontot adnak, maguk dönthetnek az egyetemek.

Kötelező követelmény marad az emelt szintű érettségi vizsga a jogász osztatlan képzésre, az anglisztika és germanisztika alapképzésekre, illetve az angol és német osztatlan tanári képzésre jelentkezők számára.


Tanulmányi pontok számítása

A Miskolci Egyetemen is bővítik a tanulmányi pontok számításánál figyelembe vehető ötödik középiskolai tárgyak listáját, amit szakokra lebontva itt nézhettek meg.

 

Érettségi pontok számítása

Az egyetem meghatározta, hogy az adott felsőoktatási intézmény képzési területenként és/vagy szakonként melyik két érettségi vizsgatárgy százalékos eredményéből számolja ki az érettségi pontot, továbbá, hogy ezeket milyen szinten kell teljesíteni - ennek táblázatát itt nézhetitek meg.

 

Intézményi pontok

Az intézményi pontok számításánál figyelembe vehető eredmények közül a továbbiakban csak a minden képzési területre egységesen érvényes pluszpontokat gyűjtöttük össze.

A szakokra egyedileg vonatkozó pluszpontokat ebben a táblázatban tudjátok megnézni.

 

Intézményi pontok számítása 2024

 

Emelt szintű érettségi

  • emelt szintű érettségi vizsga, tárgyanként: 50 pont
  • maximum 2 db emelt szintű érettségi vizsgáért adható többletpont: 50 pont

 

Nyelvtudás

  • középfokú (B2) komplex típusú nyelvvizsga: 30 pont
  • középfokú (B2) A vagy B típusú nyelvvizsga: 15 pont
  • felsőfokú (C1) komplex típusú nyelvvizsga: 50 pont
  • felsőfokú (C1) A vagy B típusú nyelvvizsga: 25 pont

 

Tanulmányi versenyeken elért eredmény

Az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen és a Szakmacsoportos Szakmai Előkészítő Érettségi Tárgyak Versenyén, valamint az Ágazati és ágazaton kívüli szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyén, az Ágazati szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyén vagy az Ágazati és ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyén elért helyezésért:

  • 1-10. hely: 50 pont
  • 11-20. hely: 30 pont
  • 21-30. hely: 20

A Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája versenyein elért helyezés alapján:

  • nagydíjas: 30 pont
  • első díjas: 20 pont

Az Ifjúsági Tudományos Innovációs Tehetségkutató Versenyen elért legalább 3. helyezésért: 50 pont

Nemzetközi tudományos diákolimpián elért 1-5. helyezésért: 50 pont

A Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia által szervezett „V4-es Közgazdasági Diákolimpián" elért 1-3. helyezésért: 30 pont

Az „Ifjú tudósok” tudományos középiskolai vetélkedőn elért 1-3. helyezésért: 25 pont

 

Sporteredmények

Világbajnokságon és Európa-bajnokságon elért legalább 5. helyezésért – a Világbajnokságon elért 1-3. helyezés és az Európa-bajnokságon elért 1. helyezés kivételével: 30 pont

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság által elismert sportágban a magyarországi országos sportági szakszövetség által szervezett magyarországi országos bajnokságon elért legalább 5. helyezésért: 15 pont

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság által szervezett olimpiai játékokon,1984-től kezdődően a Paralimpián vagy Siketlimpián, a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) által szervezett Sakkolimpián való részvétel esetén – az 1-8. helyezettek kivételével: 50 pont

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság által elismert sportágban a Magyar Diáksport Szövetség által, vagy közreműködésével szervezett Diákolimpia országos döntőjében elért legalább 3. helyezés: 20 pont

 

Esélyegyenlőség

  • hátrányos helyzet: 25 pont
  • fogyatékossággal élő: 25 pont
  • gyermekét nevelő: 25 pont

 

2024-ben felvételiztek? Itt kiszámolhatjátok a pontjaitokat

Ha szeretnétek biztosra menni, már feltöltöttetek minden fontos dokumentumot, és szívesen kalkulálnátok a pontjaitokkal, próbáljátok ki az Eduline pontszámító kalkulátorát. Számolgatnátok? Itt megnézhetitek, milyen adatokat kell megadnotok, melyik pontszámítással jártok jobban, és hogyan működik a kalkulátor.

 

 

 

 

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.