Ezek a legjobb művészeti karok a 2024-es HVG-rangsor szerint Felsőoktatás
Gál Luca

Ezek a legjobb művészeti karok a 2024-es HVG-rangsor szerint

A hallgatói kiválóság alapján készített művészeti képzésterületi rangsor első helyén a Színház- és Filmművészeti Egyetem található, amivel az egyetem lekörözte a tavaly még az élen szereplő MOME-t.

Több mint 6800-an jelentkeztek idén a felsőoktatási felvételin meghirdetett művészeti alap- vagy osztatlan képzésekre, ahol olyan érdekes szakok között válogathattak a jelentkezők, mint például cirkuszművészet, animáció vagy a restaurátorművész.

A HVG diploma rangsorának 2023-as dobogós szakai továbbra is a legjobbak maradtak, azonban a sorrendjük megváltozott. Míg a tavalyi listán a MOME volt az első, a METU-ART és az SZFE pedig a második és harmadik, addigra az új listán már az SZFE vezet, a MOME pedig a METU-ART-tal osztozva a második helyre kerültek.

A legjobb egyetemek és főiskolák

A HVG Diploma 2024 kiadványban az összesített intézményi és kari listák mellett számos képzésterületi rangsort is találtok, és megnézhetitek többek között azt is, hogy hallgatói és oktatói kiválóság szempontjából mik a legjobb egyetemek és egyetemi karok.

 

 

A HVG Diploma 2024 különszámát szombattól megvásárolhatjátok az újságárusoknál, vagy akár most, ide kattintva megrendelhetitek.

A művészeti képzésterületi rangsor legjobb 10 kara:

1. SZFE

2. MOME

3. METU-ART

4. DE-ZK

4. MKE

6. SZE-MUK

7. ELTE-BTK

8. LFZE

9. EKKE-BMK

10,. PTE-MK

Nagyobb változások is történtek a top 10 lista karai között. Negyedik helyre jött fel a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar, ami tavaly még csak a 9. helyen szerepelt a listán. Mellette, osztozva a jelölésen, áll a Magyar Képzőművészeti Egyetem. Emellett az ELTE-BTK összesen öt helyet javítva idén a 7. legjobb művészeti kar lett.

A legnépszerűbb művészeti képzésekre minden évben többszörös a túljelentkezés, és csak nagyon kevesen jutnak be az általuk megjelölt helyekre. Míg az SZFE-re 2023-ban 1384-en felvételiztek, addig végül összesen csak 114 főnek sikerült bekerülni a szakok valamelyikére.

 

A legfontosabb tudnivalók a 2024-es felsőoktatási felvételiről

 

 

 

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.