Maximum 10 pontot adna az MCC Középiskolás Programjára a Pécsi Tudományegyetem Felsőoktatás
Székács Linda

Maximum 10 pontot adna az MCC Középiskolás Programjára a Pécsi Tudományegyetem

A győri Széchenyi István Egyetemen 70 pont jár érte.

Csak néhány szakon, és maximum 10 pontot adnának a Matthias Corvinus Collegiumban folytatott tanulmányokért a Pécsi Tudományegyetemen - határozott az egyetem szenátusa Lengvárszky Attila oktatási igazgató szerint, aki a Népszavának nyilatkozott.

Ahogy korábban már mi is megírtuk, a győri Széchenyi István Egyetemen akár 70 pontot is szerezhet a felvételi során az a középiskolás, aki elvégzi a Fidesz "janicsárképzőjeként" emlegetett MCC Középiskolás Programját. A híreket az MCC is megerősítette, kommunikációs osztályuk a Partizán kérésére azt írta;

“A program célja, hogy a középiskolai tananyagot kiegészítve segítse a pályaválasztást, felkészítse a diákokat a sikeres továbbtanulásra, és kezdő támogatást nyújtson egy hosszabb távú karrierút tervezéséhez is. A 2002 óta működő programban jelenleg 24 helyszínen 4500 középiskolás diák tanul, akik szombati intenzív képzési alkalmakon, klubdélutánokon, valamint e-learning-kurzusokon vesznek részt. A KP-s diákok egy sikeres félév teljesítése érdekében szemeszterenként legalább 30—40 órát töltenek tanulással, az iskolai tevékenységükön felül.”

A győri egyetem az MCC-s tanulmányokért már a 2024-es felvételin is pontokat ad, a jövőben pedig a Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem, valamint a Miskolci Egyetem is intézményi pontokként számolná el a tagságot, ami a Széchenyi István Egyetemen több pontot ér, mint az emelt érettségi, vagy bizonyos intézményekben a felsőfokú nyelvvizsga.

"Lehet, hogy hamarosan törvényt hoznak róla, hogy aki az MCC-re jár, azt kötelező felvenni az egyetemre. Csak orvosira nem, mert az mégiscsak kockázatos lenne " - jegyezte meg a Népszavának egy jogi karra járó pécsi egyetemista.

 

 

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.