Ünnepélyes szalagátvágással ünnepelték meg a melegvíz visszatérését az ELTE TTK-n Felsőoktatás
Székács Linda

Ünnepélyes szalagátvágással ünnepelték meg a melegvíz visszatérését az ELTE TTK-n

"Köszöntjük a melegvíz-átadó ünnepség vendégeit" - ez a mondat, és egy a csapokra kikötött nemzeti trikolor színű szalag fogadta azokat a hallgatókat és dolgozókat, akik betértek az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának egyik mosdójába pénteken.

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének ELTE Társadalomtudományi Kari szervezete azt követően tartott "ünnepséget", hogy a tavaly októberben energiatakarékossági indokokra hivatkozva elzár melegvíz idén végre újra a hallgatók és egyetemi személyzet rendelkezésére áll az épületben. Igaz, ennek a folyamata nem volt zökkenőmentes, hiszen ahogy korábban már megírtuk, az egy éven keresztül üresen pangó vezetékeket hipóval mosták át, ami bekerült a központi lágy vizes rendszerbe is, majd a tanszékek saját hálózataiba, többek között elpusztítva számos laboraóriumi állatot is.

Bár a víz emiatt jelenleg ivásra nem alkalmas az épületben, arra már van lehetőség, hogy a hideg időben melegvízzel mossanak kezet az egyetem polgárai, amit a nemzetiszín szalag ünnepélyes átvágásával ünnepeltek meg.

 

 

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.