Egyéni csúcsot állított be az atlétikai vb-n a Műegyetem pszichológus hallgatója Felsőoktatás
Székács Linda

Egyéni csúcsot állított be az atlétikai vb-n a Műegyetem pszichológus hallgatója

Klekner Hanga rúdugró idén szeptemberben veszi át a diplomáját a BME pszichológia szakán.

4,5 méteres egyéni csúccsal teljesített a Budapesten megrendezett atlétikai világbajnokságon a Műegyetem hallgatója, Klekner Hanga. A BME honlapján megjelent interjú szerint a 2013 óta versenyző, négyszeres világbajnok rúdugró tavasszal két egyéni csúcsjavítás között államvizsgázott az egyetem pszichológia képzésén, ősszel pedig sportpszichológia szakon folytatja a tanulmányait.

"Fizikai felkészültség nélkül nem lehet versenyezni, a rúdugrás technikai sport, tehát maga az eszköz is fontos, a sikerhez azonban nagyon fontos a mentális állapot. Ha valaki mentálisan készen áll egy versenyre, az sokat javít a teljesítményén. Amit a Műegyetem kognitív és neuropszichológiai specializációján tanultam mindenképpen hasznos volt. Támogatott az önismeretben, az önfejlesztésben ezek pedig segítettek a jó versenyeredmények elérésében" - mondta a 23 éves sportoló, aki a jövő évi párizsi olimpián új magyar csúcsot szeretne ugrani.

A jelenlegi magyar rekordot edzője, Szabóné Molnár Kriszta állította be még 2006-ban.

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár

Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.