Egyre fontosabbá válik az adattudomány a felsőoktatásban Felsőoktatás
Gál Luca

Egyre fontosabbá válik az adattudomány a felsőoktatásban

Már nem csak az informatikusoknak szükséges az adatismeret. Hasznos lenne általánossá tenni az adatkezelés oktatását az egyetemeken is.

Az adatismeret ugyanolyan fontos a felsőoktatásban, mint a "puha készségek" megléte - írja az Inside Higher Ed.

A 21. században szinte elengedhetetlen az adatok kezelésének, összegyűjtésének, rendszerezésének és értelmezésének a képessége. Ezért a felsőoktatásnak meg kellene tanítania a hallgatóknak ezeket a készségeket, ugyan is később a munkahelyeken is nagy szükségük lehet rá.

Ahhoz viszont, hogy a diákok sikeresek legyenek ezen a területen, az egyetemeknek kötelességük lenne minél gyorsabban beemelni a tananyagba és nem csak az informatikai karokon. Viszont a legtöbb intézmény még nem készült fel erre az átállásra. Ennek oka, hogy túl kevés oktató jártas az adatkezelésben. Azokon az egyetemeken, ahol már jóval felkészültebbek a tanárok, gyakran ütköznek technikai problémákba. Ennek oka a nem megfelelő felszereltség az eszközök terén. Mindemellett minden erőfeszítés – tanulás, gyakorlat, a tananyag fejlesztésének támogatása és kialakítása – rengeteg időt vesz igénybe.

Ennek ellenére számos olyan egyetemmel találkozhatunk már a világon, ahol igyekeznek az adattudományt megalapozni. Ennek sikere náluk abban rejlik, hogy új tárgyakat adoptálnak ahelyett, hogy újra szerveznék a már meglévő rendszerüket.

A nagyobb intézmények speciális alintézményeket hoznak létre, amelyek az adatműveltség oktatására és a kutatási adatokkal való munkára összpontosítanak. A kisebb egyetemek pedig tovább képzik tanáraikat olyan területeken, mint a Pyton, R, SQL és a természetes nyelvi feldolgozás.

Ezek a különböző módszerek az iskolák számára a tanításhoz, és a diákok számára az adatkompetenciák elsajátításához elengedhetetlen. Az ilyen típusú oktatási képzésnek széles körben elterjedtnek kellene lennie ahhoz, hogy a diákok sikereket érhessenek el vele a későbbiekben. Nem szabad kiváltságként kezelni, ami csak a legnagyobb vagy leggazdagabb intézmények hallgatói számára elérhető források. Ennek a legtöbb hallgató tantervének részét kellene képeznie belföldön és külföldön egyaránt. Az adatközpontú karrier jövője itt van, és a felsőoktatásnak készen kell állnia arra, hogy segítse a diákokat ebben a világban.

Az adattudomány mellett a mesterséges intelligencia is egyre elterjedtebb az egyetemeken:

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.