Ferenc pápa a Pázmány Péter Katolikus Egyetemre látogatott Felsőoktatás
MTI

Ferenc pápa a Pázmány Péter Katolikus Egyetemre látogatott

Az önismeretről mondott beszédet a résztvevőknek a katolikus egyházfő.

Vasárnap délután a Pázmány Péter Katolikus Egyetemre látogatott Ferenc pápa a háromnapos apostoli útjának részeként. A katolikus egyházfő péntek délelőtt érkezett a fővárosba, ahol a hétvége folyamán a politikusokkal való találkozás mellett többek között magánlátogatást tett a Vakok Boldog Batthyány-Strattmann László Otthonában, fiataloknak mondott beszédet a Papp László Budapest Sportarénában, szentmisét tartott a Kossuth téren, majd ellátogatott a budapesti katolikus felsőoktatási intézménybe.

 

Az MTI információi szerint a látogatás során az egyházfő az egyetemi és kulturális élet képviselőivel találkozott, akiknek az önismeretről, a határok felismeréséről és az ebből fakadó önhittségük megfékezéséről mondott beszédet.

 

Az önismeret azt jelenti - mondta, hogy "fel kell ismernünk a határainkat, és ebből következően meg kell fékeznünk az önelégültségben gyökerező önhittségünket". Az ember azáltal, hogy teremtményként ismeri fel magát, alkotóvá válik a világban, ahelyett, hogy azt uralná - tette hozzá.

 

 

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban? Nyelvtanulás Kurucz Tünde

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban?

Évről évre több ezerrel csökken a nyelvvizsgázók száma, mert a diploma megszerzésének már nem kötelező feltétele. Ugyanakkor a felvételin az intézményi pontoknál akár 50-70 pluszpontot is érhet a nyelvtudás, de ebben a tekintetben óriási különbségek lehetnek az egyetemek, a karok és a szakok között.