Több millió forintot gyűjtött a földrengés károsultjainak a Magyar Képzőművészeti Egyetem Felsőoktatás
Székács Linda

Több millió forintot gyűjtött a földrengés károsultjainak a Magyar Képzőművészeti Egyetem

Online és élő aukciót is tartott az MKE. Összesen 39 műalkotást árvereztek el.

6.181.000 forintot gyűjtött a törökországi földrengés áldozatainak megsegítésére a Magyar Képzőművészeti Egyetem - tudatta az Eduline-nal az intézmény.

Az egyetem a Török Köztársaság Budapesti Nagykövetsége és a Yunus Emre Budapesti Török Kulturális Központtal közösen indított online adománygyűjtést márciusban, április 21-én pedig élő jótékonysági aukciót szerveztek, ahol a Képzőművészeti Egyetem hallgatóinak és oktatóinak munkáit árverezték el. Közleményük szerint az egyetem fennállásának 150 éve alatt ez volt az első alkalom, hogy jótékonysági céllal buzdították alkotásra a hallgatóikat.

Az árveréseken összesen 39 alkotás talált gazdára, a legmagasabb licit értéke 450 ezer forint volt, ezen az áron összesen három műalkotás kelt el.

A jótékonysági aukció házigazdái Bálint Antónia és Gundel Takács Gábor voltak, de közreműködtek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói is, akik április 27-én, csütörtökön maguk is jótékonysági rendezvényt tartanak majd.

A befolyt teljes összeg a Török Köztársaság Budapesti Nagykövetségén  keresztül a Török Köztársaság Belügyminisztériumának Katasztrófa- és Veszélyhelyzet Kezelési Elnökségéhez jut majd el, akik a helyi segítőakciókat koordinálják.

 

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.