Ismét világelső a ELTE jogi csapata Felsőoktatás
Székács Linda

Ismét világelső a ELTE jogi csapata

Az egyetem történelmének második legjobb eredménye született.

Több mint 650 induló csapat közül bejutott a legjobb nyolc közé a világ legrégebbi és legnagyobb perbeszédversenyén az ELTE Jessup Team. Ezzel az egyetem történetének második legjobb eredményét érték el  - számolt be róla az intézmény.

A Farkas Kinga (felperes), Koch Emma (felperes), Polonyi Domonkos (alperes) és Nagy Andrea (alperes) összetételű csapatnak a perbeszédversenyen nemzetközi jogból, nemzetközi gazdasági jogból és nemzetközi környezetjogból is meg kellett felelnie. A feladat középpontjában egy képzeletbeli terület, Clarent Belt állt, amelyet az alperes állam, Ragnell bérelt a Balani Köztársaságtól.

A területen fegyveres konfliktus tört ki a bérlő állam és  fegyveres nem állami szereplők között. A konfliktus során alperes állam több esetben bombázott közlekedési útvonalakat és gyárterületeket, valamint elfogott, dolgoztatott és táborok között áthelyezett ellenséges személyeket. Alperes állam veszélyes hulladékot is szállíttatott egy távolabb fekvő szigetre, mert annak szakszerű ártalmatlanná tételét Aglovale, a felperes állam megtagadta. Ezzel egyidőben Aglvale átfogó szankciókat jelentett be Ragnell ellen

- írják.

 

AZ ELTE JESSUP CSAPATÁNAK BEADVÁNYA ISMÉT VILÁGELSŐ A Farkas Kinga (felperes), Koch Emma (felperes), Nagy Andrea...

Posted by ELTE Jessup Team on Wednesday, April 19, 2023

A csapat idei felkészítői Kajtár Gábor habil. docens és Buda Zolta tanársegéd, 2019-es Jessup-világbajnok voltak. A versenyről ide kattintva olvashattok bővebben.

Iskolák tucatjában kezdődik 7:15-kor a tanítás - brutális órarendekkel szembesültek a diákok a tanév első napjaiban Közoktatás Székács Linda

Iskolák tucatjában kezdődik 7:15-kor a tanítás - brutális órarendekkel szembesültek a diákok a tanév első napjaiban

Sok helyen még órarend sincs, ahol viszont van, ott sok esetben sokkoló óraszámokkal kellett szembesülniük a tanulóknak és a szüleiknek is. Részben a mindennapos testnevelés miatt iskolák tucatjaiban indul a tanítás 0. órával, ami után a diákok még 6-7-8, esetenként, felsőbb évfolyamokban akár 9 órát is végigülnek.