Merkely Bélát választotta rektorjelöltnek a Semmelweis szenátusa Felsőoktatás
Eduline

Merkely Bélát választotta rektorjelöltnek a Semmelweis szenátusa

36:8 arányban szavaztak a jelenlegi rektorra – közölte az egyetem sajtóosztálya.

A szenátusban a hat egyetemi kar, a hallgatói önkormányzat, a Doktori Tanács, a Klinikai Központ és a két érdekképviselet választott képviselői döntöttek a két pályázóról. 36:8 arányban szavaztak arra, hogy továbbra is Merkely Béla legyen a rektor.

Kihívója, Kellermayer Miklós, az általános orvosi kar dékánja korábban egy videóban élesen bírálta az egyetem jelenlegi vezetőjét. Azt mondta, hogy a intézményben ,,a valódi minőség helyett elkezdtek fontosabbá válni a „látványelemek”, a rektori akarat az érvelések állandójává vált, romlanak az „évtizedes szellemi műhelyek”,  „szorongást és félelmet hozó stílus ütötte fel a fejét".

Merkely Béla Neptun-üzenetben reagált erre, azt írta, sajnálja, hogy a vetélytársa „az egyéni ambícióit a Semmelweis Egyetem becsülete és érdeke elé helyezi”.

Merkely Béla a közlemény csütörtöki közleménye szerint a szenátusi döntés után ó azt mondta, annak tulajdonítja győzelmét, hogy „széles körben elismerik szerepét, amiért a Semmelweis Egyetem – Közép-Kelet Európában elsőként – a világ legjobb 250 egyeteme közé jutott”, emellett az elmúlt öt év legfontosabb eredményének nevezte az orvos- és egészségtudományi kurrikulum megújítását.

Az egyetem a rektorjelölt személyéről szóló javaslatot elküldi a Semmelweist fenntartó alapítványnak.

Megosztja a szülőket, hogy akár lövészetre is taníthatják a diákokat az iskolában Közoktatás Székács Linda

Megosztja a szülőket, hogy akár lövészetre is taníthatják a diákokat az iskolában

A szülők beleegyezését kérte egy honvédelmi alapismereteket is oktató iskola ahhoz, hogy tanórai keretek között lőtérre vigyék és légfegyverrel lőni tanítsák a tizenegyedikeseket. Van, akik szerint ez "izgalmas" és akár ahhoz is hozzájárulhat, hogy többen kedvet kapjanak a sportlövészethez, a legtöbben viszont élből elutasítják az órai fegyverhasználatot még akkor is, ha az elvileg felügyelt.