Az európai középmezőny mögött – ez a jellemző pozíciója a magyar egyetemeknek a globális felsőoktatási rangsorokban. Nincs is sok értelme az ELTE, a Műegyetem vagy akár a szegedi egyetem helyezését az Oxfordéhoz, a Harvardéhoz vagy a Yale-éhez mérni, a rangsorokat ugyanis többek között az egyetemekhez köthető publikációk idézettsége alapján állítják össze. Publikálni viszont azok tudnak, akik kutatnak. Kutatáshoz pedig pénz kell – nem is kevés. Az autonómia pedig a sikeres működés és presztízs előfeltétele.

„A pénzen túl még pénz is kell” – válaszolta Fábri György, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának (PPK) felsőoktatás-kutatója az Eduline-nak arra a kérdésre, mi kellene ahhoz, hogy a magyar egyetemek javítsanak nemzetközi rangsorhelyezésükön. Az ugyanis az elmúlt években – úgy tűnik – oktatáspolitikai célkitűzéssé vált: Palkovics László volt innovációs miniszter a Budapesti Corvinus Egyetem 2019-es modellváltásakor egyértelművé tette, az a cél, hogy az alapítványi kézbe adott intézmény a világ kétszáz és Európa száz legjobb egyeteme közé kerüljön. György László volt felsőoktatási államtitkár pedig tavaly nyáron beszélt arról: azt szeretnék elérni, hogy a Times Higher Education (THE) és a Quacquarelli Symonds (QS) rangsorain a jelenlegi tizenegynél több magyar egyetem szerepeljen.

Hol állunk most?

A magyar egyetemek az európai középmezőny mögött vannak, de ez a posztszocialista országok szinte összes egyetemére igaz – vont mérleget az elmúlt évek rangsorhelyezéseiről Fábri György.

„A mi régiónkból három egyetem közelíti meg az európai középmezőnyt: a prágai Károly Egyetem, amely a QS listáján a 288. helyen áll, a krakkói Jagelló, amely a 296., illetve a Varsói Egyetem, amely szintén az első háromszáz között van. A régió összes többi egyeteme egy kategóriával hátrébb van. A magyar intézmények közül a legtöbb rangsorban az ELTE szerepel a legjobban, a 600-700. hely körül szokott végezni. Kivételes esetek persze vannak, ilyen a Semmelweis Egyetem, amely a Times Higher Education (THE) rangsorában két éve bekerült az első 300-ba, tavaly pedig az első 250-be. A többi rangsorban jóval hátrébb, a 700. hely környékén áll” – magyarázta.

Ez persze csak az általános (overall) rangsorokra igaz (ilyet ad ki például a már emlegetett QS, a THE, a USNEWS vagy az ARWU, a sanghaji egyetemi világrangsor). Ezek a listák teljes egyetemeket mérnek, nem pedig karonként vagy szakonként vizsgálják az intézményeket, a rangsorolás egyik legfőbb szempontja pedig a publikáció, az idézettség. „A publikáció kutatásból jön, tehát azok az egyetemek tudnak jól szerepelni, ahol a kutatások nagyon erősek, amiből az is következik, hogy ez költségvetési kérdés is, hiszen kutatni pénzből lehet. Ahol elegendő forrás áll rendelkezésre, ott van lehetőség sok és jó kutatásokat végezni. Mindebből adódik, hogy az általános rangsorokban a magyar egyetemek pozíciója behatárolt, a vezető angolszász, kínai és német egyetemekhez képest sokkal hátrébb fognak szerepelni” – mondta.

Ugyanezeknek a rangsoroknak a szakterületi listáin jellemzően sokkal jobban szerepelnek.  „Fizika, régészet, orvostudomány, matematika, agrár – ezeken a területeken az első kétszázba is be tudnak kerülni intézményeink. De míg az általános rangsorok 10-11 ezer egyetemet mérnek össze a világból, és a listákra 1200 egyetem kerül fel, itt összességében többnyire 200-300 egyetemről van szó, vagyis a mezőny is más” – tette hozzá a felsőoktatás-kutató.

Pénz, pénz, pénz

Fábri György szerint egyértelmű: komolyabb anyagi ráfordítás nélkül nem várható jelentősebb helyezésbeli javulás. „Benne kell lenni a nemzetközi tudományos életben, konferenciákra kell küldeni a kollégákat, és sok konferenciát kellene szervezni itthon, megerősítve a konferenciaturizmust. Ehhez az olyan alapvető dolgok is hiányoztak Budapesten a legutóbbi idpkig, mint egy többezres konferenciát befogadni képes terem. Pénzbe kerülnek a kutatások, de ahhoz is források kellenek, hogy a kutatók tudjanak publikálni, hiszen a legtöbb folyóiratnál az pénzbe kerül. Már most biztosítanak erre forrást az egyetemek, de még többre lenne szükség. Az angol nyelvű cikkeknek a nyelvi lektorálása például kulcskérdés, így lehet kompenzálni azt a hátrányt, hogy a kutatóink nem angol anyanyelvűek” – sorolta. Ebből a szempontból is komoly érvágás lehet a tudományos szférának, ha a modellváltó egyetemeket az azokat fenntartó alapítványi kuratóriumok működése miatt kizárnák például a Horizon 2020 kutatási és innovációs keretprogramból. Annak ugyanis Fábri György szerint a legkiválóbb kutatásokban fontos szerepe van, ráadásul az intézmények nemzetközi jelenléte miatt is fontos.

A felsőoktatás-kutató úgy látja, kiemelt tényező az is, nyitottak-e az egyetemek a világban zajló tudományos és oktatási folyamatokra, be tudnak-e ezekbe kapcsolódni, elég rugalmas-e a gazdálkodásuk mindehhez. „A harmadik szempont, amit nehéz lehet objektíven megfogni, de lényeges: fontos, hogy a magyar felsőoktatásnak legyen egy általános jó híre. Nemcsak mint tudományos, hanem mint kulturális közegnek. Ha Magyarországról az akadémiai szférában nem pozitív a percepció, ha az a vélemény, hogy itt problémák vannak az akadémiai szabadsággal, az autonómiával, akkor ez az intézmények presztízsét fogja rontani” – emelte ki.

Helsinki, Bécs, Tartu?

A felsőoktatási világrangsorokban egyébként egyre erősebb a brit és az egyesült államokbeli egyetemek dominanciája, de a kínai felsőoktatás is folyamatosan jobb eredményeket ér el a listákon. Az arab országok viszont nem robbantak be a világ felsőoktatási „nagyhatalmai” közé, pedig dollármilliárdokat költöttek felsőoktatási fejlesztésekre: Abu Dhabi egy 27 négyzetkilométeres szigeten, a Saadiyaton létrehozta a New York University kihelyezett campusát, Katar fővárosában, Dohában egy komplett egyetemi negyedet húztak fel azoknak az amerikai, brit és francia intézményeknek, amelyek náluk is indítanak képzéseket.

„Az arab országok nagyon rangsorkompatibilissé tették a felsőoktatásukat. Kihelyezett campusokat hoztak létre, szerződtettek olyan oktatókat, akiknek az ottléte virtuálisnak bizonyult, de a nemzetközi rangsorok annyira adaptívak, hogy a valódi teljesítményt nem igazán erősítő fejlesztéseket nem honorálják” – magyarázta Fábri György.

Európában is az angolszász dominancia érezteti a hatását. „Ha tágabb értelemben nézzük a régiót, Finnországtól délre egészen a Balkánig, és Ausztriát is belevesszük, akkor a Helsinki Egyetem jár az élen, amely a globális világrangsorokban az első százban van, utána következik Bécs. A németországi vezető egyetemek is őrzik a pozíciójukat, ahogy a zürichi egyetem is. Nagyon feljött az elmúlt tíz évben egy kis ország kis egyeteme, az észtországi Tartui Egyetem. Észtországban ugyanis olyan innovációs környezeteket hoztak létre, amely segített a rangsorpozíció javításán. De alapvetően erről az egy egyetemről van szó, a tallini egyetem már messze nem teljesít ennyire jól” – mondta.

Rangsorkritikák

Persze nemcsak a felsőoktatásban, hanem a rangsorok módszertanában is jelentős változások indultak el. „Azzal valamit kell kezdeniük a rangsorkészítőknek, hogy a publikációs és idézettségi indikátorok meghekkelhetők. Nagyon fontos: nem csalásról beszélek. Ha megnézzük a THE rangsorát, azon belül a különböző indikátorok szerinti alrangsorokat, azt látjuk, hogy az idézettségi indikátornál az első húsz-ötven között olyan intézményeket is találunk, amelyek a teljes rangsorban egyébként meglehetősen hátul szerepelnek, és nem is ismert egyetemek. Valószínűleg az történt, hogy a publikációs aktivitásukat tudatosan úgy szervezték meg, hogy jó pozícióba kerüljenek, és ez a rangsorban irreális eredményeket hozott” – magyarázta. A THE már be is jelentette, hogy felül fogja vizsgálni a jelenlegi „képletet”, és jövőre már más számítási módszert használnak majd, „érdekes lesz, hogyan hat majd ez a különböző intézmények helyezéseire, köztük a magyar egyetemekére”.

Ennél ugyanakkor komolyabb változásra is lehet számítani. „A rangsor-módszertanokkal szembeni elégedetlenség azóta megvan, mióta vannak globális rangsorok. Ez egyre erősebb, és most elég komolynak tűnik az a kísérlet általánosan is a tudománymetriai, tehát a mennyiségi adatokkal való mérés kizárólagosságának a feloldására. A coARRA kezdeményezés egészen az Európai Bizottságig ért már el, miközben háromszáznál több európai intézmény írta alá az egyezmény. Az a fő üzenet, hogy a tudományértékelésben ne az ilyen listák, különösen pedig ne a az egyetemi rangsorok legyenek elsődlegesek. Mert pusztán például az idézettséggel nem lehet mérni a tudományos munka értékét, ez nagyon egyoldalúvá teszi a gondolkodást a tudományról. Nagyobb szerepet akarnak adni a tartalmi értékeknek, az eredetiségnek, az átfogó szemléletnek.. A komolyabb rangsorok csatlakoznak ahhoz, amit az International Ranking Expert Group (IREG) Berlini Elvei megfogalmaznak, hogy nem teljesítményértékelést végeznek, hanem csak néhány szempontból hasonlítják össze az egyetemeket. Probléma akkor van, ha a döntéshozók mégis teljesítményértékelésként kezelik a rangsorokat” – mondta.