Nemzetközi versenyt nyert a Széchenyi István Egyetem egyik hallgatója Felsőoktatás
Eduline

Nemzetközi versenyt nyert a Széchenyi István Egyetem egyik hallgatója

Az egyetem elsőéves gazdálkodási és menedzsment szakos hallgatója esszéjével fődíjat nyert Prágában.

Első lett az Európai Bizottság nemzetközi esszépályázatán Vass Viktória, a győri Széchenyi István Egyetem hallgatója - írta az egyetem közleményében.

Angol nyelvű írásában amellett érvelt, hogy országok közötti összefogással és a kontinensen rejlő lehetőségek kiaknázásával a "zöld jövő" álomból valósággá válhat - ezt pedig a prágai döntőben a zsűri mellett a közönség is értékelte.

A győri egyetem hallgatója a prágai „élő fordulóban” személyesen is prezentálhatta meglátásait. A zsűri értékelése és a közönség szavazatai után végül elnyerte az esszéverseny fődíját. „Gyakorlásként tekintettem a versenyre, mintha egy angol nyelvű fogalmazást kellene leadnom. Engem is meglepett, hogy ilyen pozitív fogadtatásra találtak az ötleteim, de természetesen nagyon boldog vagyok az első helyezés miatt" - idézte az egyetem a verseny győztesét.

Felvételi kisokos: kinek való a hat- és nyolcosztályos gimnázium? Érettségi-felvételi Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a hat- és nyolcosztályos gimnázium?

2026. február 19-ig kell leadnotok a középiskolai jelentkezéseteket, de még nem vagytok biztosak abban, hogy milyen iskolatípus lenne számotokra a legjobb választás? Nem vagytok egyedül: sok család számára komoly dilemmát jelent, hogy maradjon-e a diák az általános iskolában nyolcadikig, vagy érdemesebb már korábban gimnáziumba váltani. Új középiskolai kisokosunkban végigvesszük a legfontosabb lehetőségeket – ebben a részben a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokat mutatjuk be.