A tervezet szerint csak fél évre lenne érvényes a diákhitel-kamatstop Felsőoktatás
Eduline

A tervezet szerint csak fél évre lenne érvényes a diákhitel-kamatstop

A napokban jelentette be a kormány, hogy újabb kamatstopot vezetnek be, ezúttal a diákhitelek kamatait állítják meg. De úgy tűnik, csak fél évre.

A tervezet szerint 2023. június 30-ig rögzíti a kormány 4,99 százalékon a diákhitel kamatát - szúrta ki a hvg.hu a rendelet-tervezetben. Korábban nem esett szó arról, hogy meddig szól a január elsejétől életbe lépő, 4,99 százaléknál meghúzott kamatstop, a rendelettervezetből viszont kiderül, hogy a diákhitel 1-re vonatkozó kamatstop csak fél évre lehet érvényes.

"Ha a kormány nem intézkedik, a szabadon felhasználható diákhitelek kamatait a duplájára - több mint 10 százalékra - kellene emelni" - indokolta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a kormány döntését egy videóban. A diákhitel tehát továbbra is 4,99 százalékos kamattal lesz elérhető – tette hozzá.

A diákhitel 1 – vagyis a szabad felhasználású tanulmányi kölcsön – korábban 1,99 százalékos kamatú volt, ezt júliustól 4,99 százalékra emelték. A kölcsön összege havonta egyébként 15 és 150 ezer forint között mozog, vagyis a felsőoktatásban tanulók félévente maximum 750 ezer forintot kaphatnak. A döntés a diákhitel 2-t felvett egyetemistákat, főiskolásokat nem érinti, hiszen ez a típusú hallgatói kölcsön eddig is kamatmentes volt számukra.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.