A világ egyik legnevesebb versenyén szerzett első helyet egy magyar balerina Felsőoktatás
Eduline/MTI

A világ egyik legnevesebb versenyén szerzett első helyet egy magyar balerina

Első helyezést ért el korosztályában Pollák Julianna Éva klasszikus balett kategóriában a Youth America Grand Prix (YAGP) nemzetközi ifjúsági balettverseny párizsi elődöntőjén.

A Magyar Állami Operaház közleménye szerint a Magyar Nemzeti Balettintézet második évfolyamos növendéke a 9 és 11 év köztiek kategóriájában végzett az első helyen - 71 induló közül.

Pollák Julianna Éva - akinek felkészítő mestere Chernakova Olga és Kirejko Dmitrij Taraszovics volt - Bronyiszlava Nyizsinszka és Dimitri Romanoff A rosszul őrzött lány-koreográfiájából és David Lichine Graduation Ball című balettjéből mutatott be egy-egy részletet.

A díjak odaítéléséről döntő 11 fős zsűri tagja például Katherine Williams, az American Ballet Theater (ABT) szólistája, Élisabeth Platel, a Párizsi Opera Balettiskolájának igazgatója, Christopher Powney, a londoni Királyi Balettiskola művészeti igazgatója vagy Nicolas Le Riche, a Királyi Svéd Balett művészeti igazgatója.

A Bolsoj Balett egykori táncosa, az Egyesült Államokban balettmesterként tevékenykedő Larissa Saveliev és férje, Gennadi Saveliev, az American Ballet Theater szólistája által 1999-ben alapított YAGP mindössze néhány év alatt a legrangosabb balettversennyé és ösztöndíjprogrammá nőtte ki magát. A verseny részeként az Egyesült Államokban és Kanadában 31, Európában, Ázsiában, Közép- és Dél-Amerikában, Ausztráliában, valamint a virtuális térben további 12 elődöntőt tartanak, amelyek legjobbjai kapnak meghívást a floridai Tampában 2023. április 3. és 9. között megrendezendő döntőre.

Örkény tarolt a magyarérettségin - kövessétek az eseményeket kedden is matekból az Eduline-on Érettségi-felvételi Székács Linda

Örkény tarolt a magyarérettségin - kövessétek az eseményeket kedden is matekból az Eduline-on

Idén több mint 142 ezren vizsgáznak valamilyen tantárgyból. Az első kötelező tantárgyból, vagyis magyarból hétfőn középszinten 77 972 fő, emelt szinten pedig 2278 tanuló ad számot tudásáról. Folyamatosan frissülő tudósításunkban minden fontos infót megtaláltok. A magyarérettségi nap szakmai támogatását köszönjük a Budapesti Metropolitan Egyetemnek.