Megjelent a rendelet, tényleg egy bankba tereli a diákhitelt igénylő egyetemistákat a kormány Felsőoktatás
Székács Linda

Megjelent a rendelet, tényleg egy bankba tereli a diákhitelt igénylő egyetemistákat a kormány

2023 nyarától a Diákhitel Központ határozza meg, hol bankolhatnak azok a hallgatók, akik szabad felhasználású tanulmányi hitelt vennének fel.

"A szabad felhasználású hitel folyósításának feltétele, hogy a hallgató kedvezményes fizetési számlát nyisson és tartson fenn a Diákhitel szervezet által négyévente lefolytatott közbeszerzési eljárás keretében kiválasztott pénzforgalmi szolgáltatónál" - áll a kormányrendeletben, amely november 2-án jelent meg a Magyar Közlönyben.

Korábban már az Eduline is megírta, hogy a kormány "társadalmi egyeztetésre" bocsátotta azt a módosítási tervet, amely szerint 2023 júliusától csak annak utalnának szabad felhasználású diákhitelt, aki egy meghatározott banknál nyit számlát.

Korábban a hallgatók maguk választhatták ki, hogy melyik bankban nyitnak számlát. Az új szabályt egyébként felmenő rendszerben vezetik be, vagyis a 2023. július 1-je után kötött szerződésekre érvényes.

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár

Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.