Eltolódtak a nemi arányok a felsőoktatásban: ez demográfiai problémákat is okozhat az ÁSZ szerint Felsőoktatás
Eduline

Eltolódtak a nemi arányok a felsőoktatásban: ez demográfiai problémákat is okozhat az ÁSZ szerint

Egyre több nő kerül be a felsőoktatásba, az idei őszi félévben már 54,5 százalék lesz a nők aránya – írja elemzésében az Állami Számvevőszék, amely szerint mindez demográfiai problémákat is okozhat.

Az elemzést a Népszava ismertette. A lap azt írja, a férfi hallgatók sokkal nagyobb arányban morzsolódnak le, és a gimnáziumokba is több lány jár, mint fiú. Az ÁSZ szerint a nemi arányok eltolódásában közrejátszhatott a pedagógus szakma elnőiesedése, a tanárok 82 százaléka ugyanis nő.

A kutatásban megkérdezettek szerint a „lányos tulajdonságok” – például a szorgalom, a monotóniatűrés, a „szófogadás” – fontosabbak az iskolákban, mint a reál tantárgyakhoz szükséges matematikai, technikai és műszaki érzék, a logika, a térlátás vagy éppen a kockázatvállalás.

A számvevőszék szerint ezt erősítheti a kötelező érettségi tárgyak felosztása is, hiszen három humán tárgyra csak egy reál jut. Indokoltnak tartanák a humán és a reál érettségi tárgyak kiegyenlítését.

Hozzáteszik: az úgynevezett „pink education” jelenségnek számos gazdasági és társadalmi következménye van, például a a nők felsőoktatási túlreprezentáltsága demográfiai problémákat is okozhat, megnehezíti a pártalálást. Az ÁSZ szerint olyan oktatási stratégiára van szükség, amely „a sikeres önálló felnőttkori életvezetésre és az eredményes munkaerőpiaci jelenlétre készíti fel a fiatalokat, nemtől függetlenül”.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.