Egyre több a "hajléktalan" amerikai egyetemista, aki az autójában húzza meg magát Felsőoktatás
Tornyos Kata

Egyre több a "hajléktalan" amerikai egyetemista, aki az autójában húzza meg magát

Az amerikai egyetemisták is lakhatási problémákkal küzdenek. A bérleti díjak tavaly óta 14 százalékkal emelkedtek az Egyesült Államokban, így sok hallgató csak hitelekből tudja fenntartani magát. Vannak olyanok is, akik pénzügyi okok miatt szorulnak ki a felsőoktatásból.

"Őrületes” – mondta Kelly, a San Francisco közelében tanuló egyetemista a USA Todaynek. 2800 dollárért (átszámítva körülbelül egymillió forintért) talált magának egy apró tetőtéri lakást, amelyet önállóan nem tudott fenntartani, ezért keresnie kellett egy lakótársat, akivel megoszthatta emeletes ágyát. És még ehhez is hitelre volt szüksége. Kelly végül annyi tartozást halmozott fel, hogy úgy döntött, visszaköltözik szüleihez, és inkább ingázik.

A Kaliforniai Egyetemen (UCLA) tízből egy hallgató hajléktalan. Akik nem olyan szerencsések, mint Kelly, hogy hazajárhatnak, a kocsijukban alszanak, vagy belógnak éjszakára az egyetemre.

A kollégiumokban óriási várólista van, a hallgatóknak csak töredéke tud bekerülni.

Magyarországon sincs könnyű dolguk a hallgatóknak, nincs elég kollégiumi férőhely, és az ingatlanárak az egekben vannak. Sokaknak a diákhitel vagy az ingázás jelent megoldást.

 

 

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár

Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.