Idén is kiosztották a támogatásokat: közel hatvan hallgató tanulhat ezzel ösztöndíjjal külföldi egyetemen Felsőoktatás
Eduline/MTI

Idén is kiosztották a támogatásokat: közel hatvan hallgató tanulhat ezzel ösztöndíjjal külföldi egyetemen

Szeptembertől ötvennyolc hallgató külföldi tanulmányait támogatja a magyar állam a Stipendium Peregrinum ösztöndíjjal - közölte a Nemzeti Tehetség Központ hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint a Nemzeti Tehetség Központ ösztöndíjprogramja három éve támogatja azokat, akik a világ legrangosabb egyetemein szeretnék megszerezni első külföldi diplomájukat. A pályázók között 23 új ösztöndíjas van, 35-en az előző évekből már az állami támogatással tanultak külföldön, idén pedig újra sikeresen pályáztak.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is jelentős volt az Egyesült Királyságba felvettek száma, az új ösztöndíjasok közül 12-en ott kezdik el egyetemi tanulmányaikat. Hollandiában négy, Svájcban és az Egyesült Államokban két-két, míg Belgiumban, Dániában és Németországban egy-egy ösztöndíjas tanulhat.

A legtöbben tudományos területen, természettudományi és műszaki szakon tanulnak tovább, de társadalomtudományi, gazdasági és művészeti területen is vannak ösztöndíjasok - írták. A támogatás a mostani pályázaton az ösztöndíjasoknak ez átlagban 10,8 millió forintnyi támogatást jelent - tették hozzá.

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.