20-25 négyzetméteres minigarzont is bérelhetnek az egyetemisták - de már ezek is 65-90 ezer forintba kerülnek Felsőoktatás
Tornyos Kata

20-25 négyzetméteres minigarzont is bérelhetnek az egyetemisták - de már ezek is 65-90 ezer forintba kerülnek

Jó megoldást jelenthetnének a 15-25 négyzetméteres, belvárosi minigarzonok a kollégiumi helyekről lemaradó, Budapesten tanuló elsőéveseknek, de az albérletárak emelkedése miatt már ezekért a kislakásokért is 65-90 ezer forintot kell fizetni havonta.

Huszonnégy négyzetméteres minigarzon a Pólus Center közelében havonta 65 ezer forintért - ilyen hirdetést is találtunk, amikor körbenéztünk a budapesti albérletpiacon. Két hét múlva több tízezren kezdik böngészni az egyetemek, főiskolák kollégiumi lehetőségeit és az ingatlanos oldalakat, július 21-én ugyanis kiderül, ki melyik felsőoktatási intézményben kezdhet szeptembertől.

Kollégiumi helyet azonban nem minden elsőéves kap, így sokan kénytelenek albérletet keresni, ha nem a lakóhelyükön tanulnak tovább. Azok számára, akik nem szerettek volna osztozni a lakáson/szobán másokkal, eddig a minigarzonok jelenthettek megoldást. Ezeket az apró, 15-25 négyzetméter közötti minilakásokat sokszor korábbi gondnok- vagy cselédlakásokból, esetleg tárolókból alakították ki, természetesen fürdőszoba és konyha is van bennük.

A Napi.hu korábbi összefoglalója szerint Budapesten a belvárosban, a VII., VIII., XI. és XIII. kerületben a legkelendőbbek ezek a kislakások, vagyis pont a nagyobb fővárosi egyetemek környékén.

Havi 100 ezer forintos kiadást jelent

Persze egy minigarzon bérlése is legalább 100 ezer forintos kiadást jelent egy hónapban. A már említett, Pólus Centernél lévő kislakás - amely összesen 24 négyzetméteres, a hálószoba és a konyha egy légtérben kapott helyet, emellett van egy apró fürdőszoba - bérleti díja 65 ezer forint, a hirdetés szerint a rezsi nagyjából 30 ezer, a közös költség pedig ötezer forint.

Hasonló méretű lakást találtunk a VI. kerületben, közel a 4-es, 6-os villamoshoz (és a nagyobb budapesti egyetemekhez), ám ezért már 90 ezer forintos bérleti díjat kérnek. És ebben a rezsi még nincs benne.

Ekkora összeget egy egyetemista csak akkor tud kigazdálkodni, ha szülői segítséget is kap, esetleg folyamatosan, tanév közben is dolgozik. Csak diákhitelből - albérletben - nehezen lehet kijönni, annak maximális összege tanulmányi hónaponként 150 ezer forint.

Kilőttek a budapesti albérletárak

Az Ingatlan.com júniusi összefoglalója alapján nem csak a minilakások ára ugrott meg az elmúlt hónapokban: Budapesten 190 ezer forint az átlagos bérleti díj. A második és ötödik kerület a legdrágább, ott van olyan lakás, ahol négyzetméterenként több mint ötezer forintot kellett fizetni havonta. A legnagyobb kínálat a 11. és 13. kerületben van, ahol 196 és 174 ezer forint körül mozognak az árak.

 

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből Közoktatás Gál Luca

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből

A 2025-ös országos kompetenciamérésen összességében javultak a diákok történelemből elért eredményei, ám az ötödikeseknél komoly visszaesés látszik: 2024-hez képest átlagosan 47 képességponttal gyengébb eredményt értek el. Minden más évfolyamon viszont legalább 32 ponttal jobb teljesítményt mértek, mint egy évvel korábban. Egy nagydobosi iskola, túlszárnyalva az országos átlagot, messze a legjobbak között teljesített a 6. évfolyamos felmérésen.