Ezekre az ösztöndíjakra pályázhattok most egyetemistaként: havi 100 ezer forint a támogatás Felsőoktatás
Eduline

Ezekre az ösztöndíjakra pályázhattok most egyetemistaként: havi 100 ezer forint a támogatás

A most meghirdetett Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) ösztöndíjaira az alap-, mester- és doktori képzésben részt vevő hallgatók, doktorjelöltek, fiatal oktatók és kutatók is pályázhatnak.

A tervek szerint most is közel kétezren kaphatnak majd támogatást öt vagy tíz hónapon keresztül. Az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) most is hat kategóriában hirdet támogatásokat - ezeket itt nézhetitek meg.

A "Tehetséggel fel!" pályázatra például azok jelentkezhetnek, akik most fejezik be a középiskolai tanulmányaikat, de a középiskolai tudományos tanulmányi versenyen eredményesen teljesítettek és alapképzésre, osztatlan mesterképzésre jelentkeznek. A pályázatban elsőéves és másodéves tehetséges hallgatók is részt vehetnek.

Mennyi az annyi? Az ösztöndíj maximális összege havi nettó 100 000 forint, amit 5 vagy 10 hónapra lehet elnyerni. Erre az ösztöndíjra egészen 2022. június 23-ig jelentkezhettek.

Azok sem maradnak ki a jóból, akik már most egyetemisták

Az alapképzési támogatással tehetséges hallgatók kutatásait és szakmai fejlődését szeretnék "szponzorálni". Erre akkor jelentkezhettek, ha a kutatásotok eredménye tudományos cikk vagy TDK-dolgozat, egyéb – az adott tudományágban releváns – tudományos, műszaki vagy művészi alkotás, továbbá a mester tanulmányok megkezdésére való felkészülés. Erre 2022. június 2-ig pályázhattok és szintén 100 ezer forintot kaphattok havonta, ha nyertek.

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2022-es érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.