ELTE-s hallgató diplomafilmje is kijutott Cannes-i Filmfesztiválra Felsőoktatás
Csik Veronika

ELTE-s hallgató diplomafilmje is kijutott Cannes-i Filmfesztiválra

A diplomafilm a La Cinef nevű programban vesz majd részt, ahol 1528 nevezésből válogatták ki végül 16 versenyző diplomafilmet.

Szelestey Bianka Hajszálrepedés című alkotása egy szakítás történetét mutatja be Kurta Niké és Váradi Gergely főszereplésével - közölte a Nemzeti Filmintézet.

A La Cinef történetében korábban szerepeltek már korábban Mundruczó Kornél, Kocsis Ágnes, Szimler Bálint, Kárpáti György Mór és Andrasev Nadja alkotásai is, de a Hajszálrepedés az első ELTE-s diplomafilm, ami kijutott.

A főszereplő Kurta Niké és az Áront játszó Váradi Gergely mellett a filmben játszik Kubik Anna és Incze József is, operatőre Füzesi Tamás, látványtervezője Horváth Dominika, hangmérnöke Kissik Petra volt. Szelestey Bianka konzulense Maruszki Balázs, vezető tanárai Pálos György, Bacskai Brigitta és Ferenczi Gábor voltak az ELTE Filmtudomány mesterszakán.

Központi írásbeli 2026: itt vannak a korábbi évek negyedikes feladatlapjai és megoldókulcsai matekból Közoktatás Kurucz Tünde

Központi írásbeli 2026: itt vannak a korábbi évek negyedikes feladatlapjai és megoldókulcsai matekból

2026. január 24. - bár még messzinek tűnik, de ezen a napon írják a nyolcosztályos gimnáziumba készülő negyedikesek is a központi írásbelit magyarból és matekból. Mivel a feladatsor szerkezetében nagyon hasonlít most is a korábbiakra, ezért mutatjuk az elmúlt három év feladatlapjait és megoldókulcsait matekból.