A Dosztojevszkijről szóló kurzust is betiltotta volna a milánói egyetem Felsőoktatás
Csik V

A Dosztojevszkijről szóló kurzust is betiltotta volna a milánói egyetem

Az egyetem kedden tájékoztatta a kurzust tartó Paolo Nori írót, hogy a "viták elkerülésének érdekében" a Dosztojevszkij-kurzusát törölték.

Az író videóban olvasta fel a levelet, amit az egyetemtől (University of Milano-Bicocca) kapott. Nevetségesnek minősítette döntést, mondván, "még a halott oroszok is" a cenzúra célpontjai Olaszországban - foglalta össze a történteket egy olasz lap.

Lemondott kurzus híre gyorsan terjedt a közösségi médiában, sőt bár az egyetem a viták elkerülése miatt döntött így, hatalmas vita robbant ki az ügy kapcsán.

Szerda reggel az intézmény közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozták, "nyitottak a párbeszédre" és megerősítették, hogy a Dosztojevszkijről szóló kurzus mégis az eredeti tervek szerint halad majd. Viszont az ügy kapcsán a rektor a jövő héten találkozik Paolo Norival "egy pillanatnyi közös gondolkodás céljából".

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.