Öt hete tart a vizsgálat a Schadl-ügy miatt a Pécsi Tudományegyetemen Felsőoktatás
Eduline

Öt hete tart a vizsgálat a Schadl-ügy miatt a Pécsi Tudományegyetemen

A Pécsi Tudományegyetemen (PTE) hetek óta tart a vizsgálat a Schadl-ügyben nyilvánosságra hozott dokumentumok alapján.

Ahogy korábban már írtunk róla, Schadl Györgyöt, a Magyar Végrehajtói Kar elnökét többen kérhették arra, hogy segítsen a jogi diplomájukhoz szükséges vizsgák letételében, erre egyetemi kapcsolatai miatt lehetősége lehetett.

Az ügyben a szegedi és a pécsi egyetem, valamint a Pázmány is vizsgálatot indított. A szegedi egyetem egy nap alatt le is zárta az eljárást, a PPKE pedig egy hét elteltével közölte, „vizsgáztatással kapcsolatos szabályszegés nem történt”, Pécsett azonban azóta is tart a vizsgálat.

A vizsgák ügyében a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságon folyik a nyomozás, közokirat-hamisítás gyanújával. A Népszava információt kért a nyomozásról, ám a főkapitányság egyelőre korainak tartja a nyilatkozatot.

Az egyetem rektora, Miseta Attila korábban azt mondta, „egy ad hoc bizottság vizsgálja, a jogi karon hány hallgató számára és Schadl hány esetben intézett olyan vizsgát, amit a jelentkező tudás, sőt néha megjelenés nélkül abszolvált”. Azt is vizsgálják, hogy a kar hány tanára lehet érintett az ügyben. Az ügyben azóta nem tájékoztatták a nyilvánosságot, de a Népszava szerint annyi kiszivárgott, hogy sok oktatót meghallgattak.

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között

A 2026-os béremelési tervezet hiányosságai és a rendszerben meglévő igazságtalanságok miatt mára már több mint 2400 oktatási dolgozó jelezte részvételi szándékát egy kétórás figyelmeztető sztrájkban a PDSZ felmérése alapján. A sztrájk nem csupán a bérekért folyna: a pedagógusok, segítő és technikai dolgozók szerint a rendszer működőképessége forog kockán.