Járvány ide vagy oda, több mint 44 ezren voltak az Educatio kiállításon Felsőoktatás
Eduline/MTI

Járvány ide vagy oda, több mint 44 ezren voltak az Educatio kiállításon

Az Oktatási Hivatal (OH) elnökének közleménye szerint a több mint 44 ezer látogató mellett 108 kiállító is vett részt a 22. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon.

A szakkiállítás legfontosabb célja idén is az volt, hogy a felvételizők tájékozódhassanak az egyetemekről, a szakokról, és ezek alapján átgondolhassák, milyen irányban szeretnének továbbtanulni - mondta Brassói Sándor.

A jelentkezési határidő február 15., de a ponthatárok júliusi kihirdetéséig pedig lesz még pár feladata a felvételizőknek. Itt megnézhetitek a legfontosabb dátumokat.

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban? Nyelvtanulás Kurucz Tünde

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban?

Évről évre több ezerrel csökken a nyelvvizsgázók száma, mert a diploma megszerzésének már nem kötelező feltétele. Ugyanakkor a felvételin az intézményi pontoknál akár 50-70 pluszpontot is érhet a nyelvtudás, de ebben a tekintetben óriási különbségek lehetnek az egyetemek, a karok és a szakok között.