Legkésőbb hétfőn minden ELTE-s megkapja az ösztöndíját Felsőoktatás
Eduline

Legkésőbb hétfőn minden ELTE-s megkapja az ösztöndíját

Megoldották a technikai problémát, legkésőbb hétfőn minden hallgató bankszámlájára megérkezik az ösztöndíj – közölte az ELTE az Eduline-nal.

A 24.hu csütörtökön azt írta: az ELTE-sek január 6-án kaptak arról értesítést, hogy a Magyar Államkincstár új informatikai rendszert vezetett be, így az ösztöndíjak utalását legkorábban január 10-én tudják elindítani. Pár nappal később kiderült: az ELTE-n kívülálló okok miatt egyelőre nem tudnak ösztöndíjat utalni.

Az egyetem a lapot úgy tájékoztatta, hogy „külső partnerekkel együtt nagy erőkkel dolgoznak a hiba elhárításán”. „Természetesen hallgatóink esetében semmilyen jogkövetkezményt nem alkalmazunk arra az esetre, ha a csúszás okán nem tudnák teljesíteni fizetési kötelezettségeiket, és a fennakadás okán felmerült valamennyi problémát kiemelten kezelünk” – tették hozzá.

Az egyetem péntek délután az Eduline-nal azt közölte, hogy a problémát a külső partnerekkel együttműködve megoldották, „az ELTE megbízásából a Magyar Államkincstár valamennyi hallgatónak elutalta az ösztöndíjakat, az összegek legkésőbb hétfőn valamennyi hallgató számláján megjelennek”. 

Itt a téli időszámítás: most már sötétben mennek haza a diákok az iskolából Campus life Gál Luca

Itt a téli időszámítás: most már sötétben mennek haza a diákok az iskolából

Ahogy minden ősszel, idén is eljött az idő, amikor visszalépünk egy órát az időben, és megkezdődik a téli időszámítás. Ez az apró változás nemcsak a faliórákat, hanem a mindennapi életünket, alvási szokásainkat és hangulatunkat is befolyásolhatja. De miért is vezették be eredetileg az óraátállítást, és vajon van-e még értelme a 21. században?