Átlag és kreditek: ezekre figyeljetek, hogy ne veszítsétek el állami ösztöndíjas helyeiteket Felsőoktatás
Eduline

Átlag és kreditek: ezekre figyeljetek, hogy ne veszítsétek el állami ösztöndíjas helyeiteket

Az, hogy állami ösztöndíjas képzésre kerültetek be, nem jelenti azt, hogy az összes szemesztert ingyenesen végezhettek el. Az ösztöndíjas helyeteket meg is kell tartani, mutatjuk, mi mindent kell teljesítenetek érte.

Két feltételt kell teljesítenetek ahhoz, hogy megőrizzétek állami ösztöndíjas helyeteket:

  • egyrészt az utolsó két aktív félévetekben átlagosan legalább 18 kreditet kell szereznetek,
  • másrészt pedig el kell érnetek az intézmény szervezeti és működési szabályzatában meghatározott tanulmányi átlagot.

Utóbbi egyetemenként eltérhet, így érdemes saját intézményetek oldalán tájékozódni.

Mi is az az átsorolás?

Az átsorolás minden évben egyszer, tanév végén, július 31-ig van. Szerencsére azonban nemcsak állami ösztöndíjas képzésről kerülhettek át költségtérítéses formába, az átsorolás ugyanis fordítva is működik. Azaz, amennyiben költségtérítéses hallgatóként átsorolási kérelmet adtok le, lehetőségetek van állami ösztöndíjas helyre pályázni teljesítményetek alapján.

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban? Nyelvtanulás Kurucz Tünde

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban?

Évről évre több ezerrel csökken a nyelvvizsgázók száma, mert a diploma megszerzésének már nem kötelező feltétele. Ugyanakkor a felvételin az intézményi pontoknál akár 50-70 pluszpontot is érhet a nyelvtudás, de ebben a tekintetben óriási különbségek lehetnek az egyetemek, a karok és a szakok között.