Az összes egyetemen kötelező lesz a testnevelésóra? Felsőoktatás
Eduline/MTI

Az összes egyetemen kötelező lesz a testnevelésóra?

A minisztérium szerint a hallgatókat kreditekkel lehet sportolásra „ösztönözni”.

Valamennyi nappalis képzésben megjelenik a „heti fizikai aktivitás” – írja közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Vagyis a nappalis hallgatóknak kötelező lesz valamennyit sportolni. Erről egyébként augusztusban Orbán Viktor miniszterelnök is beszélt, igaz, akkor csak a modellváltó egyetemekről mondta azt, hogy csak akkor kapnának állami támogatást, ha bevezetnék a testnevelésórákat.

A tárca most azt is hozzátette, hogy „a rendszeres testedzés intézményi kereteken kívül is végezhető, igazolt sporttevékenységgel is kiváltható”. A közleményből az is kiderül, hogy a sportolás kreditet ér majd.

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban? Nyelvtanulás Kurucz Tünde

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban?

Évről évre több ezerrel csökken a nyelvvizsgázók száma, mert a diploma megszerzésének már nem kötelező feltétele. Ugyanakkor a felvételin az intézményi pontoknál akár 50-70 pluszpontot is érhet a nyelvtudás, de ebben a tekintetben óriási különbségek lehetnek az egyetemek, a karok és a szakok között.