Magyar gimnazista jutott be a Yale-re, évek óta ő az első, akit felvettek Felsőoktatás
Eduline

Magyar gimnazista jutott be a Yale-re, évek óta ő az első, akit felvettek

A Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium diákja, Dörnyei Bendegúz bekerült a Yale-re.

A Telex szúrta ki az iskola Facebook-oldalán a bejelentést és telefonon meg is keresték a diákot, aki azt mondta a lapnak, hogy tavaly csaknem 47 ezren jelentkeztek a Yale-re, de csak 4,6 százalékukat vették fel. Bendegúz egyébként 2017 óta a második magyar, akit felvettek.

A fiú szerint a jelentkezés a Yale-re a tanulmányi eredményeken túl azon is múlik, hogy ki hogyan gondolkodik, mi az értékrendje és mennyire tudja ezt jól megfogalmazni.  Neki például kellett írnia egy 650 szavas fogalmazást egy szabadon választott témáról (ő az identitást választotta), és további esszéket írni több kérdésre válaszolva, például arról, hogy miért akar a Yale-re menni. Egy másik feladatban tíz, a jelentkező számára legfontosabb tevékenységet kellett összefoglalni egyenként kb. 35 szóban, illetve az 5 legjelentősebb versenyeredményt, díjat. Természetesen volt egy interjú is, és ajánlóleveleket is kellett csatolni a jelentkezéshez.

A felvétel mellett ráadásul a maximális, majdnem 98%-os ösztöndíjat is sikerült elnyernie, ami a jövő évre 86.300 dollárt jelent. Tandíjat, szállást, étkezést, biztosítást, és sok egyéb költséget is megfinanszíroz így az egyetem.

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását Közoktatás Székács Linda

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását

Ha még egyszer rosszat mernek mondani, akkor bajba kerülhetnek - ezt mondta az iskolaigazgató azoknak az általános iskolás diáklányoknak, akik négy évvel ezelőtt segítségért fordultak hozzá egy őket fogdosó, iskolai foglalkozáson jelenlévő férfi miatt. Az ügyben szeméremsértés miatt indult eljárás, és bár a bíróság szerint az iskola hárított, a tankerület ma már máshogy vélekedik.