Több ezer egyetemista került karanténba: Kínában is tombol a járvány Felsőoktatás
Eduline/MTI

Több ezer egyetemista került karanténba: Kínában is tombol a járvány

Egyetemi hallgatók ezrei kerültek kerültek karanténba az északkelet-kínai Talienben, miután a kikötővárosban megjelent a delta variáns.

A Hszinhua kínai állami hírügynökség hétfői jelentése szerint a 7,45 millió lakosú városban, amely Liaoning tartomány székhelye, vasárnap megkezdték a teljes lakosság tesztelését.

A talieni egészségügyi hatóságok vasárnapi közlése szerint a város közigazgatási területéhez tartozó Csuangho egyetemi negyedének két kollégiumát ürítették ki, miután fertőzötteket azonosítottak az ott lakók között.

A kollégiumban lakó, összesen 3291 egyetemi hallgatót karanténszállásokra szállították át. További 7884 hallgatót pedig, akik az egyetemi negyed más kollégiumi épületeiben laktak, a vesztegzár alá vont szálláshelyükön köteleztek karanténra.

Nem szeretnél lemaradni a legfontosabb információkról? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre itt vagy kattints az oldal tetején a feliratkozás gombra.

Minden, amit a javító dolgozatról tudnotok kell Közoktatás Gál Luca

Minden, amit a javító dolgozatról tudnotok kell

Kötelező javító dolgozatot írni? Ha rossz lesz, akkor is bekerül a jegy az ellenőrzőbe? Bár sok diák azt gondolja, hogy erre országos szabályok vonatkoznak, a valóság az, hogy a javító dolgozatok rendjét minden iskola maga határozza meg a pedagógiai programjában. Megnéztük, milyen előírások érvényesek, és milyen különbségek lehetnek intézményenként.