Még nem döntött az oktatók oltásáról a győri egyetem Felsőoktatás
Eduline

Még nem döntött az oktatók oltásáról a győri egyetem

Még nem hoztak döntést a kötelező oltásról a győri Széchenyi István Egyetemen. Az intézményben magas az ott dolgozók és tanulók átoltottsága.

A győri egyetemen a hallgatók 80 százaléka már beoltatta magát, a campus zárt tereiben pedig kötelezővé tették a maszkot.

Az intézmény az Új Szóval azt közölte, hőkapukat és kézfertőtlenítőket is felszereltek, a maszkviselés pedig nemcsak a közösségi terekben, de az előadásokon és a szemináriumokon is kötelező.

A modellváltó egyetem közül eddig a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem döntött úgy, hogy dolgozói számára előírja a koronavírus elleni oltást, míg a kecskeméti Neumann János Egyetem egyelőre nem tervez szigorítást.

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő? Közoktatás Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő?

Idegen nyelven tanult tantárgyak, anyanyelvi tanárok, részben idegen nyelven tett érettségi vizsga, sőt akár díjmentesen megszerzett felsőfokú nyelvvizsga – mindez valós lehetőség azok számára, akik kéttannyelvű gimnáziumot vagy nyelvi előkészítő évfolyamot választanak. De vajon kinek való ez a képzési forma, és miben különbözik a „klasszikus” gimnáziumi oktatástól? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, hogy könnyebb legyen a döntés a pályaválasztás előtt álló diákoknak és szüleiknek.